Vádat emeltek egy volt államtitkár ellen a hamis forradalmárigazolványok ügyében

Vádat emelt a legfőbb ügyészség Adrian Sanda volt államtitkár és több más személy ellen a törvénytelenül odaítélt forradalmárigazolványok ügyében. 

A legfőbb ügyészség közleménye szerint Adrian Sanda volt államtitkárt többek között ötrendbeli rendkívül súlyos következményekkel járó hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják. Ugyanezekkel a vádakkal állítják bíróság elé a forradalmárok államtitkárságának volt főtitkárát, Corina Denisa Tănasét és Cristina Valentina Cechi volt osztályvezetőt. 

Ugyanebben az ügyben befolyással való üzérkedés miatt vádat emeltek Gheorghe Neagu, Ionel Iosef és Ciprian Albert Arnăuşi ellen, befolyás vásárlása miatt pedig Cristian Adam, Ştefan Păduraru, Nelu-Zoltan Vrânceanu, George Avram, Ioan Blaga és Ioniţă Angheluţă ellen. 

Az ügyészek szerint 2014-ben módosították a 2004/341-es törvényt, amellyel bevezették a forradalom meghatározó harcosa státuszt. Ezt azok kaphatták meg, akik 1989. december 14-e és 22-e között meghatározó szerepet játszottak a rendszerváltó forradalom kirobbantásában, és azokban a városokban tevékenykedtek, amelyekben sebesültjei és halálos áldozatai is voltak az akkori eseményeknek. 

2015-ben és 2016-ban összesen 3 505 személynek ítélték oda ezt a címet, a legfőbb ügyészség szerint azonban sokan jogtalanul kapták meg, és részesültek az ezzel járó juttatásokból. A megyei forradalmár-szervezetek körében, illetve a forradalmár-igazolványok odaítélésével foglalkozó két közintézmény berkeiben is voltak olyan személyek, akik fizetség ellenében közbenjártak annak érdekében, hogy bizonyos személyek elnyerjék ezt a státuszt - állítja a vádhatóság. 

Az 1989-es forradalom meghatározó harcosa státusszal rendelkező forradalmárok 2015. január 1-je óta havi 2 020 lejes juttatásban részesülnek a forradalmároknak járó egyéb juttatások mellett. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?