Megváltoztatná a román himnuszt egy akadémikus

Egy kolozsvári akadémikus, aki már három variánst is írt a himnuszra, különbizottság megalakítását kéri a parlamenttől, a kormánytól és az elnöki hivataltól az „Ébredj fel, ó, román!” himnusz megváltoztatására, mivel az „szomorúságot sugall”, sőt, „becsmérli a román népet” – írja a Mediafax hírügynökségre hivatkozva a Szabadság napilap.

Adrian Toader elmondta, a jelenlegi román himnusz dallama szomorúságot sugall, hazafias dal, aminek 1848-ban megvolt a maga szerepe, de a szöveg ma már ómódi, nem válik a nép becsületére, „sőt, inzultál, becsmérli a román népet, és újabban nem tartja tiszteletben az Európai Bizottság irányelveit”.

„Úgy gondolom, hogy a jelenlegi himnusz nem képvisel bennünket népként, nemzetként, főként, hogy Románia az Európai Unió tagállama. Az elmúlt évek tüntetéseivel a lakosság bebizonyította, hogy éber, képes, felkészült megválasztani és meghatározni jövőjét. A románok tiszteletet, méltóságot, önrendelkezést, Románia számára fenntartható jövőt kérnek” – fejtette ki a kolozsvári akadémikus.

Meglátása szerint egy nép, amelyik európai és civilizált akar lenni, lemond az olyan megfogalmazásokról, mint a „könnyekkel a szemében bárkit megátkoz”, vagy „villám, mennydörgés, kén legyen a veszte”.

„Ezek a sorok bosszúálló, elmaradott népként ábrázolnak, amelyik hisz az átkokban, azokat gyakorolja, másnak rosszat akar. Mi, a románok egy modern, művelt nép vagyunk, európai polgárok, nem hiszünk az átkokban, és nem süllyedünk le azoknak a szintjére, akik hisznek benne, és másoknak rosszat akarnak” – hangsúlyozza az akadémikus.

Adrian Toader szerint összességében véve a himnusz túl sok agresszivitást és morbiditást tartalmaz, önsajnáló, és nem képes felemelni a morált, valamint nemzeti egységre szólítani. Az akadémikus különben az egyik közösségi portálon egy közvélemény-kutatást is végzett, ami szerint a válaszadók 74 százaléka nem tud azonosulni a román himnusz szövege által közvetített üzenettel, nem válik a becsületekre a szöveg, sértve érzik magukat.

Adrian Toader egyúttal Románia nemzeti ünnepét is megváltoztatna, a december elsejei időpont helyett egy olyan dátumot javasol, amelynek nemzeti üzenete van, de olyan évszakban van, amikor kedvezőbb az időjárás.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?