Beiskolázási keretszámok: jövő tanévtől több hely lesz a speciális körülmények között tanulóknak

Közvitára bocsátotta a tanügyminisztérium a 2017-2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási keretszámokról szóló határozattervezetet. 

A tervezet 665 ezer helyet ír elő az iskola előtti oktatás számára, 935 ezer helyet az elemi, 810 ezret az általános iskolai oktatás számára, 165 ezret pedig a kilencedikes diákok számára. 

További 15 ezer helyet javasolnak az esti munkarend szerinti és a csökkentett látogatású kilencedik osztályok számára, 15 ezret az esti munkarend szerint működő tizenegyedik osztályok számára, 54 ezret helyet a szakoktatásban részt vevő kilencedikesek számára, ugyanakkor 3 ezer gyakornokhelyet szab meg a tervezet. 

A felsőoktatási intézmények számára a tervezet 62 ezer állami finanszírozású helyet ír elő, további 35 600-at a mesteri képzésben résztvevők számára, továbbá 3 ezer doktori és 4 ezer rezidens orvosi hely szerepel a tervezetben.

A jövő tanévre az ideihez képest a következőképpen változnak a számok többek között:

  • 11 ezerrel több líceumi hely, plusz 20 ezerrel több esti munkarend szerinti és a csökkentett látogatású középiskolai hely
  • tízezerrel több elemi tagozatos hely
  • tízezerrel több szakiskolai hely
  • 15 ezerrel több hely a Második esély programban tanulóknak

A tervezet összességében több helyet biztosít a speciális körülmények között tanuló diákoknak.

A tervezet itt érhető el. 

Kapcsolódók

Kimaradt?