Brassai iskola ügye: hétfőn iktatták a kompromisszumos beadványt

Hétfőn juttatták el a Kolozs megyei tanfelügyelőségre és iktatták a Brassai Sámuel Elméleti Líceum beadványát, amelyben azt kérik, a szakosztály helyett inkább az elméleti kilencedik osztályt tarthassák meg jövő tanévtől - nyilatkozta a Maszolnak az iskola igazgatója, Kósa Mária. A tanfelügyelőség vezetőtanácsa január 25-én úgy döntött, a 2017-2018-as tanévtől a drámai gyermeklétszámcsökkenés miatt a Brassai és az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum elveszti egy-egy kilencedik osztályát. 

Az igazgatónő közlése szerint az elméleti osztály megtartásával elkerülhető lenne az, hogy megváltozzon az iskola jelenlegi besorolása. A szakosztályok túlsúlyba kerülésével idővel az elméleti líceum szaklíceummá alakulhat át, és amennyiben ez megtörténne, az I-VIII. osztályokat elveszítené a Brassai - figyelmeztetett.

Kósa Mária úgy tájékoztatott, hogy a kompromisszum egy szülői értekezleten hangzott el, amelyet később, múlt csütörtökön az összehívott tantestületi gyűlésen el is fogadtak. A tantestület a tanfelügyelőségnek eljuttatott átiratában azt kérte, módosítsák januári döntésüket úgy, hogy a 2017-2018-as tanévben a szakosztály helyett az elméleti (természettudományi) kilencedik osztály maradjon meg, figyelembe véve az alábbiakat:

  • az érvényes oktatási törvény (Legea Educaţiei Naţionale nr. 1/2011) 79-es és 80-as cikkelye szerint az oktatás haszonélvezői elsősorban a diákok és szüleik, ezért fontos döntések meghozatalakor kötelező módon konzultálni kell velük;
  • az iskola nyolcadikos diákjainak szülei a megyei tanfelügyelőségen iktatott írásos beadványban (243/ 2017. január 13) is kérték, hogy tanulmányaikat a természettudományi osztályban folytathassák;
  • az elméleti osztály megszüntetésével és a szakosztályok túlsúlyba kerülésével az elméleti líceum idővel szaklíceummá alakulhat át.

Kósa Márai elmondta, a beadványban kérték továbbá, hogy amennyiben jövő tanévtől nő a gyermeklétszám, kapják vissza mindkét kilencedik osztályukat. 

Arra a kérdésre, hogy mekkora esélyét látja annak, hogy a tanfelügyelőség eleget tesz a kérésünknek, Kósa Mária elmondta:  "Véleményem szerint a tanfelügyelőség már nem fog válaszolni a beadványra, vagy ha válaszol is, azt fogja közölni, hogy a beiskoláztatási tervet már elküldték a minisztériumhoz".

Csoma Botond, az Kolozs megyei RMDSZ elnöke, aki folyamatosan konzultált az iskola és a tanfelügyelőség között, a Maszolnak elmondta, amennyiben a tanfelügyelőségen nem hoznak kedvező döntést, készek az oktatási minisztériumhoz fordulni az ügyben.

A szülők korábbi beadványárára nem érkezett válasz

Mint arról már korábban beszámoltunk, a brassais szülők is titlakoztak a tanfelügyelőség januári döntése ellen. Megkeresésünkre a szülők képviselője, Lingner Lilla elmondta, egyelőre nem kaptak választ a tanfelügyelőségtől átiratukra, melyet múlt kedden iktattak. Ebben azt kérték, hogy kapjanak választási lehetőséget a jelenlegi nyolcadik osztályos diákok, és ha külön engedéllyel is, de maradhasson az elméleti osztály is. 

Korábban Lingner Lilla úgy fogalmazott, hogy amennyiben a tanfelügyelőség nem lép, elképzelhető, hogy peres úton kérnek jogorvoslatot. 

Kapcsolódók

Kimaradt?