Miért folytatódnak Kolozsváron a tüntetések?

Soha ekkora embertömeg nem vonult a rendszerváltás óta utcára, mint vasárnap este Kolozsváron. Becslések szerint 45-50 ezren tüntettek, a többsávos belvárosi utakat teljesen elfogalaló tiltakozók minimum két órára megbénították a forgalmat. 

Ezúttal nemcsak a fiatalok mentek ki a térre, hanem az idősebb korosztály is szép számban képviseltette magát. Rengeteg magyar kisgyermekes családot is látni lehett, sokan a kutyáikat is magukkal hozták.

Este hét órára a Főtér szó szerint dugig telt, akkora volt a tömeg, hogy a széleken semmit sem lehetett hallani abból, ami a tér közepén felállított hangszórókból elhangzott. A "Le a kormánnyal!", "Tolvajok!", "Aki nem ugrál velünk, nem akar változást", "PSD vörös pestis" rigmusokat skandálása mellett a lényeget lézerrel vetítették a környező épületekre: "Nem hiszünk nektek!", "Kitartunk!", "Románia, ébredj!". Az ötletesebbnél ötletesebb táblák mellett a fő attrakciót egy hatalmas polip jelentette, közepén a következő felirattal: "Nem akarunk polip(maffia)államot!".

A vonulás megható pillanatokban is bővelkedett. A prefektúra épületét őrző csendőröket a tömeg "Csendőrség, le előtted a kalappal" mondattal jutalmazta, a gesztust a rohamfelszerelésben, félig eltakart arcú rendfenntartók közül többen mosollyal viszonozták. Az utakon órákon át rostokoló buszokból, autókból a türelmetlenkedő tülkölések helyett ezúttal szolidarizáló gesztusok érkeztek: a letekert ablakból hol egy-egy zászló villant elő, hol a tömeg skandálásának ritmusát utánzó tülkölés hallatszott. 

A tüntetések hétfőn is folytatódnak. A Facebookon szerveződő tiltakozás felhívó szövege arra figyelmeztet, hogy valami nem tiszta a Btk.-t módosító sürgősségi kormányrendeletet hatálytalanító rendelettel. Értelmezések szerint a kettes pontja alkotmányellenes, így ha azt valaki megtámadja a taláros testületnél, amely kimondja, valóban ütközik az alaptörvénnyel, a Btk.-t módosító sürgősségi kormányrendelet hatályba lép. Hogy ennek milyen következményei lesznek, itt olvashatja.

Ugyanakkor van még egy sürgősségi kormányrendelet, amely a felhívó szöveg szerint lehetőséget ad arra, hogy a helyi és megyei önkormányzatok "nyakló nélkül" költekezzenek a központi költségvetésből. 

Kapcsolódók

Kimaradt?