Közvitára bocsátotta a tanügyminisztérium a beiskolázási módszertant

Közvitára bocsátotta csütörtökön a tanügyminisztérium a 2017-2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási módszertant. A módszertan az elemi osztályokba történő beiratásra vonatkozik. 

A tervezet szerint február 22-én teszik közzé a szaktárca és a tanfelügyelőségek honlapján az iskolai körzetek listáját, a beiskolázási terveket és a tanintézményekhez rendelt előkészítő osztályok számát. 

Február 23-a és március 2-a között minden oktatási intézménynek nyílt napokat kell tartania, amelyek alatt a szülők elbeszélgethetnek az oktatókkal, a gyerekek pedig megnézhetik az előkészítő osztályok tantermeit, megismerhetik a pedagógusokat. 

Március 14-ig le kell zárulniuk a pszichoszomatikus felméréseknek. 

A tervezet szerint a szülők február 27-e és március 16-a között írathatják be az iskolába gyerekeiket, hétköznap 8 és 20 óra között, szombaton 9-13 óra között. 

Március 18-a és 21-e között a tanintézetek feldolgozzák a kitöltött űrlapokat, 22-én pedig számítógépes elosztással határozzák meg, hova járhatnak iskolába azok a gyerekek, akiket nem a körzetükhöz tartozó oktatási intézménybe írattak be szüleik. Az eredményeket március 22-23-án teszik közzé. 

A végleges névsorokat tartalmazó listákat április 6-áig kell kifüggeszteniük az iskoláknak. 

A törvény értelmében a 2017. augusztus 31-éig hatodik életévüket betöltő gyerekeket kötelező iskolába íratni. A szeptember elseje és december 31-e között hatodik évüket betöltő gyerekeket is beírathatják szüleik, ha a szintfelmérő eredménye azt mutatja, hogy pszichoszomatikus fejlődésük megfelelő. Amennyiben nem, óvodai nagycsoportba kell beíratni a gyereket - áll a tervezetben. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?