Gyermekpornográfia miatt előzetes letartóztatásba került egy fogarasi katona

Gyermekpornográfia miatt került előzetes letartóztatásba egy Brassó megyei katonai egységnél dolgozó 47 éves katona. 

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) és az Országos rendőr-felügyelőség (IGPR) közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy a 2016. november - 2017. január közötti időszakban Adrian Robert Bratu egy 13 éves kiskorút ábrázoló pornografikus anyagokat készített és birtokolt, valamint tett közzé informatikai hálózatokon.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a gyanúsítottnak körülbelül 70 különböző hamis profilja volt egy közösségi hálózaton. Kiskorúként mutatkozott be, és 10-17 év közötti gyerekekkel beszélgetett. Az egyes profilokhoz bonyolult háttértörténeteket dolgozott ki, naponta tett közzé bejegyzéseket minden felhasználói fiókról, így pedig több ezer kiskorú "barátra" tett szert.

Az ügyészek szerint a 13 éves lányt ismerősnek jelölte egy személy, akinek a profilját a férfi hozta létre, és személyes adatokat kért, de a lány letiltotta a felhasználót. „Ez arra sarkallta a gyanúsítottat, hogy a lány nevében hozzon létre egy profilt és a nevében obszcén képeket és trágár bejegyzéseket tegyen közzé a lány barátainak oldalain” - magyarázzák az ügyészek. A férfi több kiskorúval is hasonló módon járt el a közösségi hálózaton. „Virtuális szerelmi történet” céljából hozott létre profilokat, a sértettnek pedig fenyegető üzeneteket küldözgetett. 

A gyanúsított férfi fogarasi lakásán több számítógépet és adathordozót is lefoglaltak a hatóságok. A számítógépeken nagy mennyiségű szexuális tartalmú fényképet találtak, amelyek kiskorúakat ábrázolnak. 

A gyanúsítottat őrizetbe vették, a Prahova megyei törvényszék pedig 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte. 

Kimaradt?