Könyvgyűjtést szerveznek a tűzvészben leégett kommandói iskola számára

Könyvgyűjtési akciót kezdeményezett a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu színház vezetősége, miután a kommandói iskola épülete kigyulladt és az iskola könyvtára megsemmisült. 

A színház Facebook-oldalán megjelent értesítésben az intézmény igazgatója hívja fel a figyelmet arra, hogy a lángok martalékává vált az iskola könyvtára és informatikai laboratóriuma. 

"Ha szeretnének könyvet adományozni az iskola könyvtára számára, behozhatják a színházba és mi eljuttatjuk Kommandóra. A könyveket a színház előterében a kihelyezett ruhaállvány mellett levő dobozba tehetik be" - áll a felhívásban. 

A színháznak idén ez a második közösségi kampánya. Az elsőt hétfőn indították útjára, és vastag ruhákat gyűjtenek a hajléktalan, valamint rászoruló személyek számára. 

Az eddig összegyűlt ruhákat a színház bejáratánál egy állványra helyezték ki, ahonnan bárki elveheti ezeket, ugyanakkor az önkéntesek is osztottak már szét ruházati cikkeket a hajléktalanok számára. 

Anna Maria Popa színházigazgató szerint nagy sikernek övend a kezdeményezés, meglepően sokan adományoztak ruhát, ami azt bizonyítja, hogy nem közömbösek az emberek. Az igazgató azt szeretné, ha más intézmények is bekapcsolódnának a hajléktalan személyek megsegítésébe. 

A tűzvészről bővebben itt olvashat

Kapcsolódók

Kimaradt?