Mitől lett ennyire kemény a tél? Meteorológust kérdeztünk

Nem állt le a globális felmelegedés, éppen ellenkezőleg: ez a jelenség okozza a napokban is tapasztalható csikorgó fagyot – magyarázta a Maszolnak Makkai Gergely marosvásárhelyi meteorológus, akit a szokatlanul kemény idei télről faggattunk.

A szakember elmagyarázta: az utóbbi években a mediterrán ciklonok nagyon elszaporodtak. Ezek a Földközi-tenger medencéjében és főleg a keleti felében kialakuló alacsony légnyomású örvénylések, amelyek általában a Balkán félszigeten keresztül Európa keleti részében, Románia térségében fejtik ki a hatásukat.

​„Ezek a ciklonok az óra járásával ellentétes irányban forognak, és amikor vonulnak felfele délről, északról, északkeletről sodorják be a mi térségünkbe az északi sarkkörön túli területeken levő hideg levegőt” – mondta Makkai Gergely. A szakember elmondta, ezekben a napokban egy ilyen mediterrán ciklon-sorozat érezteti hatását. Volt már hasonló decemberben is, és máris előre jelezik a meteorológusok a következőt, amely körülbelül szerda-csütörtök ér el a vidékünkre.

„Hogy mekkora ez a méretes ciklon, azt onnan tudjuk megbecsülni, hogy egész Európát hidegbe borította. Ha a híradásokat figyeljük, láthatjuk, hogy még Szicíliában is, az Európai kontinens legdélibb részén is éjszaka mínusz 10 fokos hőmérsékletet mérnek, és hótakaró borítja a tájat” – mutatott rá a meteorológus.

Még hidegebb lesz

Romániában a Kárpátokon kívüli területeken a nagy hófúvások, hóviharok a jellemezőek, Erdélyben a rendkívül alacsony hőmérséklet. A szakember szerint a levegő további lehűlése várható, kedd hajnalra és szerda hajnalra még hidegebb lesz, mint vasárnap és hétfőn volt.

Jelenleg narancssárga jelzésű fagyriadó van érvényben csaknem az egész ország területén. Ez azt jelenti, Erdélyben éjszaka jóval mínusz 15 fok alatt lesz a hőmérséklet, a csíki és a gyergyói medencékben akár mínusz 30 fok alá is lehűlhet a levegő, és napközben sem melegszik mínusz 15 fölé.

Amikor a nyár, nyár volt, a tél meg tél

Az idősebb generáció megérte azt, amit a meteorológusok is „normális időjárásnak” tartanak, vagyis a tél az tél volt, a nyár, az nyár. „Visszaemlékszem még arra az időre, amikor gyermekkoromban télen Mikuláskor beállt a havazás, és valamikor márciusban olvadt el” – idézte a nem is olyan régmúltat Makkai Gergely. Hozzátette, hogy az utóbbi időben a szélsőséges időjárási jelenségek szaporodtak el: vagy túl meleg van, vagy túl hideg, és nagyon kevés az az időszak, és rövid ideig tart, amit normálisnak nevezhetünk, azaz a klimatológiailag kiszámolt átlagértékek körüli a hőmérséklet és a csapadékmennyiség.

Azt, hogy az idei tél meddig tart, a szakember szerint nehéz megbecsülni. Erre a nagy hidegekre, ilyen mértékű lehűlésekre a meteorológusok sem számítottak, és ilyen változó időjárási feltételek között ezt nagyon nehéz megbecsülni – mondta. „Annyit tudunk, hogy a mostani hideg csütörtökig tart, péntektől megindul egy felmelegedés, szombat és vasárnap 0 fok köré emelkedik a hőmérséklet, ami jelentős felmelegedés, hiszen most mínusz 15 fok van. Utána ismét jön egy hideghullám” – árulta el Makkai Gergely. 

Kapcsolódók

Kimaradt?