A legnépszerűbb erdélyi magyar portál voltunk novemberben

Túllépett az 50 ezren csütörtöktől Facebookon a követőink száma, novemberben pedig több mint 410 ezer egyéni látogatónk volt. A Maszol így már nem csak a leglájkoltabb, hanem legolvasottabb magyar portál is Erdélyben.

A Maszol volt a legolvasottabb erdélyi magyar portál novemberben a trafic.ro adatai szerint. Egyéni látogatóink száma a legutóbbi hónapban elérte a 411 227-et. E szerint olvasottságunk nagyobb volt az eddigi piacvezető szekelyhon.ro portálénál. Akadt olyan nap is novemberben, amikor az egyéni látogatóink száma az 50 ezret is meghaladta. 

Ezt a teljesítményt kereken 4,5 fél év alatt értük el. Olvasottságunk 2012-es indulásunk óta folyamatosan nőtt, havi egyéni látogatónk száma egy éve lépte át a 200 ezret, ezt egy esztendő alatt megdupláztuk.

A facebookos lájkjaink száma talán még olvasottságunknál is látványosabban növekedett. Egy évvel ezelőtt már 30 ezer követőnk volt a közösségi oldalon, és már akkor a „leglájkoltabb” erdélyi magyar portál lettünk. Idén júniusban a lájkok száma elérte a 40 ezret, december elsején pedig az 50 ezret. Ez azt jelenti, hogy egy év leforgása alatt 20 ezerrel gyarapodott a Facebook-követőink tábora.

Köszönjük, hogy olvassák a Maszolt!

Kapcsolódók

Kimaradt?