Megnyitották a 20. Erdélyi Orvosnapokat Csíkszeredában

Az egészségügyi ellátás fejlesztése, a megfelelő körülmények biztosítása a munkavégzéshez az orvosok számára Hargita Megye Tanácsa prioritásai közé tartozik. Kérik az orvosok segítségét a megyei egészségügyi fejlesztési stratégia kidolgozásához, illetve arra biztatják őket, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel – mondta Borboly Csaba megyeelnök pénteken a 20. Erdélyi Orvosnapok megnyitóján Csíkszeredában.

Borboly Csaba hangsúlyozta, azért dolgoznak, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak az orvosoknak a munkavégzéshez. Fontos, hogy a szakma részéről legyenek elképzelések, hogy mit szeretnének, ezzel segítik a megyei egészségügyi fejlesztési stratégia kidolgozását. A megyei tanács orvoslakásokat épít, segítik a felszerelések beszerzését, rendelők felújítását, de ezek mellett a legfontosabb, hogy legyen a szakmának jövőképe – magyarázta.

A tanácselnök bízik benne, hogy ebben partnerek lesznek a megye polgármesterei is, a megyei önkormányzat a polgármesteri hivatalokon keresztül tudja finanszírozni a helyi fejlesztéseket. Már dolgoznak a jövő évi költségvetésen, éppen ezért Borboly arra kérte a családorvosokat, fogorvosokat, hogy igényeiket juttassák el a polgármestereknek.

A politikus további lehetőségként említette a Leader-csoportok támogatását, az uniós pályázatokat, illetve a vidékfejlesztési pályázatokat – szintén a polgármesteri hivatalokon keresztül –, amelyek támogatják az integrált községfejlesztést, így ebben az orvosi rendelők kialakítása, modernizálása is helyet kaphat. Mindezek megvalósításában a továbbiakban is nagy szerepük lehet az RMDSZ parlamenti frakcióinak, ezen belül is a Hargita megyei honatyáknak, tette hozzá a megyeelnök, külön megemlítve Kelemen Hunor és Korodi Attila képviselőt, valamint Tánczos Barna szenátort.

November 4–5-én az orvostudomány különböző szakterületeinek aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat. A kétnapos rendezvény megnyitóján Biró László főszervező, a Hargita Megyei Orvoskamara elnöke üdvözölte az egybegyűlteket és Borboly Csabát, akinek jelenléte bizonyította, hogy a megyei tanács prioritásai között kezeli az egészségügy helyzetét, mondta. A működéshez és fejlesztéshez elengedhetetlen az egészségügy és a közigazgatás együttműködése – fejtette ki a főszervező.

A rendezvény fővédnöke, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár és az államtitkárság üdvözletét Tóth Judit tolmácsolta, illetve beszédet mondott Szabó Béla, az Erdélyi Múzeum Egyesület orvos- és gyógyszerésztudományi szakosztálya nevében.

Kondráth Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosigazgatója, a kétnapos konferenciasorozat védnöke beszédében azt mondta, lehetőséget és felelősséget kaptak az orvosok. Lehetőséget a betegek gyógyítására, illetve felelősséget, hogy tudásukat folyamatosan gyarapítsák betegeik érdekében.

Kimaradt?