Tiltakozó akciót hirdettek a fuvarozók november 2-ára

Tiltakozó akciót hirdettek meg a közúti szállítók november 2-ára, hatezer járművel terveznek felvonulni a fővárosban - derül ki a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetségének (COTAR) hétfői közleményéből.

„Tiltakozóakciónknak öt fő témája van, amelyek mindegyikéért a kormány a felelős. Mi nem kérünk semmiféle támogatást, sem fizetésemelést, követeléseink nincsenek kihatással az államkasszára. Mi csak sürgősségi rendeleteket kérünk azoknak a visszaéléseknek a megszüntetésére, amelyekre bizonyos parlamentbeli érdekcsoportok által végrehajtott törvénymódosítások szolgáltatnak lehetőséget” - olvasható a közleményben.

A COTAR tagjai kérik többek között a taxistörvény módosítását, a törvénytelenségekre és adócsalásra használt kiskapuk megszüntetését, az engedély nélküli taxizás szigorúbb büntetését.

A közlemény értelmében a fuvarozók szövetsége egyetért az ingázó diákok utazási költségeinek megtérítéséről szóló kormányrendelettel, véleményük szerint azonban jelenlegi formájában a rendelet túl nagy terhet ró a szállító vállalatokra, amelyeknek sok esetben egyéves késéssel téríti meg az állam például a nyugdíjasok utazási bérletének árát.

„Reméljük, hogy november 2-áig elfogadja a kormány a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások felső értékét megszabó rendeletet, ellenkező esetben ez is felkerül követeléseink listájára” - zárul a COTAR közleménye. 

Kapcsolódók

Kimaradt?