Az európai emberkereskedelem legtöbb áldozata Romániából származik

Az európai emberkereskedelem legtöbb áldozata Romániából származik - jelentette ki kedden Mirela Podoiu, a romániai Nyitott Ajtó Alapítvány elnöke.

A szakember az emberkereskedelem elleni küzdelem európai napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt a jelenség romániai vonatkozásairól. Közölte, hogy a romániai áldozatok 60 százaléka nő. A kiskorú fiú áldozatok aránya jelentősen megnőtt, ugyanis míg 2014-ben arányuk 10 százalék volt, tavaly 40 százalékra emelkedett. Kifejtette, hogy mindazok áldozatoknak tekinthetők, akik pénzért végzett munkával anyagi hasznot hoznak az emberkereskedőknek. Ez utóbbiak prostitúcióra, kéregetésre, bűncselekmények elkövetésére, kényszerházasságra, vagy szervadományozásra kényszerítik áldozataikat.

Az emberkereskedelem elleni kormányzati ügynökség adatai szerint Bukarestben és környékén az elmúlt két évben tízszeresére nőtt az emberkereskedelem áldozatainak száma. A régiók közül vezető helyen áll Temes és Ialomița megye is, ahol évről-évre megkétszereződött, illetve megháromszorozódott az áldozatok száma.

George Eremia, az ügynökség egyik illetékese szerint az emberkereskedők gyakran az áldozatok rokonai vagy hozzátartozói. Tavaly 14 olyan esetet jegyeztek, amikor az áldozat és az őt behálózó személy első fokú rokon volt, 42 esetben pedig élettársi viszonyban éltek. Az ügynökség 830 áldozatot azonosított, de számuk a hatóságok feltételezése szerint jóval magasabb.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?