Átadták az Orbán Balázs-díjakat

Kovászna megyéből Nt. Márkus András szentszéki tanácsos, címzetes esperes, őrkői plébános, Hargita megyéből Nagy Zoltán székelyudvarhelyi hitoktató, a Márton Áron életéről szóló filmes monográfia alkotója, Maros megyéből Ft. Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes-plébános vehette át idén az Orbán Balázs-díjat.

Az ünnepélyes díjátadót Sepsiszentgyörgyön, a Krisztus Király templomban tartották hétfőn este. Az eseményen jelen voltak a Hargita, Maros és Kovászna megyei önkormányzatok elnökei mellett Bihar és Szatmár megye magyar tanácselnökei is: Pásztor Sándor és Pataki Csaba, valamint Ráduly Róbert csíkszeredai és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester mellett Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is.  

Elsőként Tamás Sándor szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, hogy Székelyföld szerencsés helyzetben van, hiszen mindig voltak olyan emberek, akiket előszeretettel hívunk lámpás embereknek, akik példamutatásukkal és munkájukkal világítótoronyként mutatták az utat. Közöttük előkelő helyet foglal el Orbán Balázs, akit méltán neveztek a legnagyobb székelynek. „Róla neveztük el azt a díjat, amelyet már hatodik alkalommal adunk át Székelyföld elismert személyiségeinek. A tömör ezüst, gyönyörű kivitelezésű érmét – a Márton Áron Emlékév jegyében – idén olyan személyiségek kapják, akik nemcsak hitbéli, hanem kiemelkedő lelki és közösségi pásztorai híveiknek, egyházközségüknek. Munkájuk mellett önként vállalnak fel olyan hiánypótló szociális, társadalmi és ifjúsági tevékenységet, amely küldetésükké vált és elismerést érdemel” – mondta el a háromszéki tanácselnök.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében rámutatott: az Orbán Balázs-díjjal olyan embereket tüntetnek ki, akik nem utasítják el a munkát, nem futamodnak meg a nehézségek elől, olyan személyiségeket, akik kultúránkat éltetik. „Márton Áron, a nagy püspök arra figyelmeztet, hogy a közös származás és a közös nyelv szükséges, de nem elegendő összekovácsoló erő, társulnia kell hozzá a kultúrának is ahhoz, hogy megtartó erő legyen. Idén majd’ mindent a Márton Áron Emlékév fényében, annak részeként végzünk, hogy ébren tartsuk a legendás püspökünk emlékezetét, hogy kövessük tanítását. Mai ünnepünk is kimagasló esemény kíván lenni, ugyanis a három közigazgatási egységbe tagolt székely-magyarság közösen, együtt, közösségként kívánja figyelmével kitüntetni jeles személyiségeit” – fogalmazott a Hargita megyei elöljáró, majd megemlékezett a múlt héten elhunyt Kovács Piroskáról, a székely kapuk Europa Nostra nagydíjas megmentőjéről, aki elsőként kapta meg a Hargita megyeiek közül az Orbán Balázs-díjat, 2011-ben.

„Sokszoros ünnep ez nekünk, hisz két olyan személyiség előtt is tisztelgünk egyben, akik mindketten hittek abban, hogy az igazság és az emberi méltóság mindenek felett való, és akik mindketten áldozatos munkával erősítették Erdélyt, erősítették Székelyföldet. Márton Áron püspök jelmondatául a „nem futamodom meg a munkától” mondatot választotta és ehhez méltóan vezette egyházát. Tudjuk jól, hogy napjainkban hasonló kiállásra és hasonló eltökéltségre van szükségük a vezetőknek, hasonló szilárdsággal kell megvetni a lábunkat és képviselni érdekeinket, erősíteni Székelyföldet. Mert Székelyföld számunkra az otthon, minket ide kötnek hagyományaink, történelmünk, itt tudunk őszinte szívvel emlékezni nagyjainkra és itt kell nekünk, székelyföldi vezetőknek az ő munkásságukhoz méltó döntéseket hozzunk”" – hangsúlyozta ünnepi beszédében Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja köszöntőjében az összefogás erejéről, az „egymásba kapaszkodás” szükségességéről beszélt, példatörténetei is az együttműködés eredményességére mutatták rá, kiemelve, hogy most, amikor mindenhol üldözik a székely szimbólumokat, itt, Sepsiszentgyörgyön a templomok udvarán húzzák fel a székely zászlót, tehát fontos nemzeti kérdésekben a politikum és egyház egymást támogatja.

Elsőként Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes vehette át a díjat, laudációját Bálint Géza, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia ügyintézője olvasta fel. „2014-ben abban a kegyelemben részesült, hogy őt kérték fel a Csíksomlyói búcsú szónokának. Ebben a beszédében mondta a következőket: »Nekünk keresztényként lehet és kell magyarnak maradni, és magyarként kell a keresztény hitet megélni, mert egyébként elárultuk azt a közösséget, amely bennünket emberré formált, amely hazát, hitet, és nem is akármilyen kultúrát és civilizációt adott.» Munkáját, igyekezetét, ez a vallomás fémjelzi. Papi jelmondatát Izajás prófétától kölcsönözte és így hangzik: Itt vagyok, Uram, engem küldj! 2015 őszén, 67 évi szünet után, újraindult Marosvásárhelyen a katolikus oktatás. Dr. Tamási Zsolt igazgató következetes és tántoríthatatlan küzdelmének, és Oláh Dénes imahátteret biztosító igyekezetének beért a gyümölcse. (...) Ezt tartja élete legszebb jutalmának. Az iskoláért vívott küzdelemben folyamatosan Márton Áron püspök közbenjárását kérte. Megvalósulását, túl az emberi igyekezeten, neki tulajdonítja. Vallja, hogy az elhívás sohasem az alkalmasságot, hanem a küldő Isten kegyelmét jelenti”.

Hargita megyéből Nagy Zoltán hitoktató kapta az Orbán Balázs díjat, méltatását Sarány István írta, a laudációban úgy fogalmaz: „Munkássága széles körben ismert és szakmai körökben elismert, személye azonban mindvégig a háttérben maradt. Fáradhatatlan tevékenysége, időt és energiát felemésztő ténykedése, áldozatos munkája középpontjában Márton Áron püspök áll, két évtizednél hosszabb ideig végzett kitartó munkálkodásának eredménye pedig egy rendhagyó vizuális produkció: A Hegy című öt és fél órás kép- és hanganyag, amelyet DVD-n láthat a nagyközönség, és amelyet 22–23 esztendős önzetlen előkészítő munka előzött meg. A nagy püspök egyik legelismertebb életrajzírója, Virt László szociológus Nagy Zoltán művét Márton Áron filmes monográfiájának tartja. (...) az alkotó »hittanár, tehát világi lelkipásztor. Akiket megszólaltatott, azok jórészt maguk is lelkipásztorok. Nagy Zoltán művében a közösségét egybetartó lelkipásztor Márton Áron jelenik meg, a lelkipásztor, aki évtizedek óta – máig! – gondolkodást és életet formál Erdélyben, és már egyre inkább Erdélyen kívül is«.”

Kovászna megyéből Nt. Márkus András címzetes esperes, őrkői plébános kapta az Orbán Balázs-díjat, laudációját Ft. Hajdú János főesperes-plébános olvasta fel, a következő mottóval: „Nem az a nagy aki magát ajánlja, hanem akit az Isten ajánl!”. „Jelenleg kb. 5000 cigány hívének lelkipásztora, akiket a Szeretet Misszionáriusai nővéreivel, mint munkatársakkal vezet az Istenes úton, az üdvösség felé. Az országban és a gyulafehérvári főegyházmegyében is egyedüli lelkipásztor, aki az egyetlen cigány plébániát vezeti már 20 éve. Az anyaországtól munkája elismeréseként kapta az Apor Vilmos emlékérmet. Dr. Jakubinyi György érsek címzetes esperesi címmel ismerte el áldozatos és kitartó munkáját. Jelen kitüntetés is jelezze az elismerést a nem könnyű és sokszor hálátlan lelkipásztori munka miatt. Köszönjük, hogy felfigyeltek Rá, értékelik nem látványos, de mégis nagyon fontos, hasznos és kitartó munkáját. További életéhez és munkájához Isten áldását kérjük. Adja az Úr, hogy az elhintett evangéliumi mag a cigány lelkekben is megfoganjon s bő termést hozzon” – emelték ki a Márkus atyáról szóló laudációban.

A díjátadó ünnepséget a Tiberius kvartett koncertje színesítette.

Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata közösen hozta létre az Orbán Balázs-díjat, amelyet azoknak a személyiségeknek adományozza, akik a Székelyföld fejlődéséért tevékenykedtek. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió egyik legjelentősebb kitüntetésének szánja az évente kiosztott kitüntetést. A Székelyföldi Orbán Balázs-díj kör alakú, 70 mm-es átmérőjű, 4,5 mm vastagságú, két oldalas ezüstből készült vert érme, amelyet emléklap és pénzjutalom kíséretében adományoznak a megye elöljárói egy külön, erre az alkalomra szervezett ünnepségen a Székelyföld Napok keretében.

Kapcsolódók

Kimaradt?