Melléfogott a kormány a védőoltásokra vonatkozó jogszabálytervezetével?

Ostorral és fegyverrel akarja az egészségügyi minisztérium megoldani a védőoltások kérdését Romániában, holott éppen ő mulaszt a leginkább - reagált Fekete András családorvos-szakorvos a közvitára bocsátott kormányrendelet-tervezetre, amely a halálos áldozatokat követelő kanyarójárványra válaszként született. 

A november 2-ig közvitára bocsátott tervezet nagyobb jelentőséggel ruházná az Országos Elektronikus Oltásregisztert. A javaslat kötelezné mindazokat, akik oltanak, függetlenül attól, hogy szerződésben állnak-e az egészségbiztosítási pénztárral, vagy sem, hogy vezessenek be a regiszterbe minden oltásra vonatkozó információt. Azaz, hogy melyik gyermek mikor, hol kapta meg, illetve nem kapta meg az anyagot, milyen vakcinát kapott stb. 

Azok, akik elmúlasztják ezt megtenni, minimum 500 lejes pénzbírsággal sújthatók. 

Hogy a védoltások kérdését minél hamarabb rendezni kellene, jelzi, hogy a szaktárca október elején közölte: egyetlen hét alatt 23 új kanyarós esetet regisztráltak, ezzel a megbetegedések száma elérte a 753-at. A legtöbb esetet erdélyi megyékben jegyezték, az élen Maros megye jár 168 esettel, aztán következik Beszterce (128), Arad (131), Kolozs (90), Temes (75), Brassó (32) megye. 

Előbb a szaktárca végezze el a munkáját

Megkeresésünkre Fekete András, a családorvosok munkáltatói szövetségének Maros megyei képviselője elmondta, a szaktárca elképzelése, hogy pontosan nyilvántartassa a beoltott és beoltatlan gyermekeket, azért nem fog működni, mert éppen maga a minisztérium nem végzi el a feladatát. Amíg az állam nem tudja biztosítani az állandó, megfelelő mennyiségű oltóanyagot, ráadásul nem képes működtetni azt az informatikai rendszert, amely az oltásregiszterhez szükséges, addig megalapozatlan bármit is kötelezővé tenni az orvosok számára - magyarázta a családorvos-szakorvos. 

"Hiába tesz valamit kötelezővé az állam, ha ennek az infrastruktúrája, illetve az anyagi háttere akadozik. Amíg nem tud biztosítani fenntartható módon mindent, amire szükség van a javaslat működtetéséhez, addig teljesen fölöslegesen kötelezni bármit. Ráadásul még büntet is, és azzal takarózik, hogy nem végzi el az orvos a feladatát" - magyarázta Fekete András.

Az állam képtelen beszerezni időben az oltásokat

A sajtó hónapok óta cikkezik arról, hogy a minisztérium képtelen beszerezni a gyermekeknek szükséges kötelező oltásokat, így ő maga is felelős a járvány kialakulásáért, és azért, hogy drámaian csökken a beoltatlan lakosság aránya. Vaslui megyében például a Mediafax tájékoztatása szerint a 2016-ban oltásra váró gyermekeknek mindössze 30 százaléka kapta meg a kanyaró elleni vakcinát. Bár a szaktárca csütörtökön ismét azt közölte, hogy a kanyaró-mumpsz-rubeola (rózsahimlő) ellen védő "ROR" nevű vakcinából elegendő adag van az országban, több szülő panaszkodott arra, hogy nem jut hozzá az ingyenes oltóanyaghoz. 

A szaktárca csütörtöki közleményében implicite maga is beismerte, hogy képtelen időben megbírkózni az oltóanyagok beszerzésével. Így történt ez a hexavalens vakcinákkal is: a minisztérium úgy fogalmazott, hogy október második felétől végre visszaáll a rendes kerékvágásba a gyermekek beoltása, mert sikerült beszerezni az adagokat. 

Napokig használhatatlan volt az egészségügyi kártya

A közegészségügyi szolgáltatásokat lehetővé tevő informatikai rendszer (egészségügyi kártya) több napig ismét nem működött, ezért a családorovosok az egészségügyi kártya működéséért felelős személyek lemondását követelik. A családorvosok teljes érdektelenséggel vádolják az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) illetékeseit, amiért képtelenek biztosítani a gyógyszerek felírását ellenőrizni hivatott informatikai rendszer normális működését. "Megalázó, hogy az utóbbi napokban éjjeleket kellett azzal töltenünk, hogy bevezessük a nappal felírt gyógyszereket azért, hogy elkerüljük a bírságokat. Kérjük, hogy ne a következményeit, hanem az okait vizsgálják ennek a jelenségnek, bocsássák el a felelősöket, vizsgálják felül a rendszert, és keressenek megoldást, hogy normális körülmények között lehessen dolgozni" - írják közleményükben.  

Rodica Tănăsescu, a Családorvosok Országos Szövetségének elnöke szerint "a CNAS törvényen kívül helyezte magát", miután három napja képtelen volt megoldani azt, hogy működjön az egészségügyi kártyák rendszere, "holott tíz perc kiesés is megengedhetetlen lenne. 

"Elegünk van az off line munka meséjéből. Amikor off line dolgozol, vállalod a kockázatát annak, hogy hibázol és megbírságolnak, mert akaratlanul is megszeged szerződéses kötelességeidet" - mondta a szervezet vezetője, aki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy beperelik a biztosító pénztárat, mert "akadályozzák az orvosok munkáját". 

Marina Pârcălabu, a családorvosok munkáltatói szövetségének alelnöke szintén bejelentette, hogy eljárást indítanak a CNAS ellen. "Minden esetben, amikor valami nem működik, meg kell keresni a felelősöket, és ha képtelenek megoldani a feladatot, akkor el kell távolítani őket, és hagyni, hogy hozzáértő emberek dolgozzanak" - jelentette ki Pârcălabu. 

Az egészségbiztosítási pénztár csütörtök délután jelentette be, hogy ismét működik a kártyás rendszer.

Az egészségnevelést nem ússzuk meg

Fekete András családorvos-szakorvos a Maszolnak úgy vélekedett, ha azt szeretnénk, hogy nagyobb legyen a beoltott lakosság száma és ne alakuljanak ki járványok, minél hamarabb el kell kezdeni az iskolákban az egészségnevelést. Ezzel meglátása szerint ki lehetne küszöbölni, hogy a szülők az internetről "tájékozódjanak" olyan fontos kérdésekben, mint az oltások. 

"A gond viszont az, hogy szegény ország vagyunk, ahol sem az egészségügyre, sem az okatásra nem költünk, így az egészségnevelés egyhamar nem fog megvalósulni. De látni kell, hogy a hosszas és alapos munkát nem tudjuk megúszni, úgyhogy jobb lenne már most elkezdeni" - mondta a szakorvos. 

Kapcsolódók

Kimaradt?