Húsz millió lejjel kibővítették a Zöld Ház-program keretét

A hatalmas érdeklődés miatt 20 millió lejjel kiegészítették a Zöld Ház-program keretét - tájékoztatta a Maszolt Jakab István, a Környezetvédelmi Alap vezetője. Hozzátette, az összeget arányosan leosztották a megyék között, így van esélye a támogatás megszerzésére azoknak a magánszemélyeknek is, akik nem fértek bele az előző keretbe.

Mint arról már beszámoltunk, több napon át sorok kígyóztak Székelyföldön is a környezetvédelmi ügynökségek épületei előtt, a hideg és az éjszakázás sem tántorította el az embereket, hogy igényeljék a megújuló energiákat használó fűtésrendszerek vásárlására, felújítására nyújtott állami támogatást. Hargita megyében ötszörös a túljelentkezés, Kovászna megyében sem tudnak minden igényt kielégíteni, Maros megyében szintén nagy az érdeklődés. 

A Környezetvédelmi Alap tájékoztatása szerint a pályázatok leadásának első napján a keret 37 százaléka kimerült. Országos szinten 3.748 pályázatot fogadtak el hétfőn, ami megközelítőleg 22,6 millió lejt jelent a magánszemélyeknek elkülönített 60 millió lejből. Ezt a 60 millió lejt egészítették ki 20 millióval. A pályázatokat október 24-ig lehet benyújtani. 

Első nap az olyan megyékben, mint Szilágy és Mehedinți olyan sok kérelmet nyújtottak be, hogy már aznap elfogyott a pénz. A legtöbben Prahova (201 iratcsomó), Neamț (169 iratcsomó) és Vaslui (144 iratcsomó) megyében nyújtottak be igénylést. A legkevesebben Brăila (36 iratcsomó) megyében éltek a lehetőséggel. Máramaros megyében szintén kevés az érdeklődő. 

Kovászna megyében hétfőn 70 iratcsomót fogadtak, kedden 104-et. A megyének eredetileg 627 ezer lejes keretet hagyott jóvá a Környezetvédelmi Alap. Ebből az összegből, ha mindenki a 6 ezer lejes napkollektoros rendszerre pályázik, mintegy 105 igénylést tudnak kielégíteni -  mutatott rá korábban Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója. A kiegészítéssel további magánszemélyek jutnak támogatáshoz. 

Hargita megyében hétfőn 130 pályázatot, kedden pedig 154 pályázatot tudtak fogadni. A Hargita megyének leosztott 927 ezer lejes eredeti keretből – ha mindenki a 6 ezer lejes opciót választja – 154 ember pályázhat sikeresen. A kiegészítéssel biztosan több mint 154 magánszemély jut támogatáshoz. 

Szatmár megyében a kiegészítéssel hozzávetőlegesen 100 pályázati iratcsomót tudnak még fogadni. Az intézmény közleménye értelmében Szatmár megyének jelenleg 585.113 lej áll rendelkezésére, ami 97 pályázatra elegendő. Eredetileg 1 millió lejt kapott a megye a megújuló energiaforrásokat használó fűtésrendszerek vásárlását támogató program keretében. Ez hozzávetőlegesen 170 pályázatra lett volna elegendő. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?