Több magyar diákkal indul a tanév a BBTE-n

Közel 15 ezer elsőéves hallgató kezdi a tanévet október 3-án, köztük több mint kétezren magyarul, ez a szám pedig folyamatosan nőtt az elmúlt években – hangzott el a Babeș-Bolyai Tudomanyegyetem Magyar Tagozatának kolozsvári sajtótájékoztatóján kedden.

Magyar nyelven 1678 diák kezdi tanulmányait alapképzésen, mesterképzésre pedig 458-an iratoztak be – jelentette be Soós Anna rektorhelyettes. A magyar tagozat vezetője elmondta: idén az előző évhez képest kevesebben érettségiztek, az egyetem iránti érdeklődés mégis megmaradt. Intézményi szinten 10980 hallgatatót várnak, akik közül 4915-en kerültek be tandíjmentes helyre.

Nőtt a kínálat is: az idei tanévben 243 alapképzéses szakra lehetett beiratkozni, 183-ra mesteri képzésen. A külföldi diákok érdeklődése szintén maradt, magyar tagozaton a legkeresettebb a pszichológia szak a részükről, elsősorban Magyarországról. A magasabb évfolyamoknál az tapasztalható, hogy kevesebben hagyják el az egyetemet, mint korábban - hangzott el.

A közös évnyitóra október harmadikán reggel 9-kor, a magyar pedig délután 4-től az egyetemi díszteremben kerül sor.

Élvonalban a BBTE

A nemzetközi mezőnyben általában 5-6 egyetemet mérnek, a BBTE országszerte átlagosan az első helyen jön ki, kevéssel a Bukaresti tudományegyetem és Bukaresti műszaki egyetem előtt – számolt be Markó Bálint rektorhelyettes. Mint fogalmazott, az első ötszáz egyetem közé még nem kerültek be a globális felmérésekben, ennek azonban egyik magyarázata az intézmény költségvetése.

Létrehoznak egy posztgraduális intézetet, ahol a különböző kutatási programban résztvevők egységes pénzügyi támogatás alá kerülnek, a tervek szerint tíz külföldi szakembert vonzanak be.

Népszerűsítés, tehetséggondozás

A BBTE szeptemberben részt vett a Sportolimpia szervezésében, a Középiskolások Hosszú Hétvégéjét is tető alá hozták. Ennek folytatásaként november 7. és 9. között szervezik meg a BBTE Karavánt, amellyel erdélyi középiskolákba viszik el az intézmény ismertetőanyagait.

Kutatói ösztöndíj-lehetőségre és a szakkolégiumra is hangsúlyt fektetnek, a virtuális kutatóműhelybe is lehet jelentkezni – mondta el Soós. A BBTE Mentor Klub 2016 program interaktív foglalkozásokat ígér a hallgatóknak, erre október elejéig lehet jelentkezni.

Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia sem marad el, ezt májusban szervezik meg. A részképzés ugyanakkor idén a Makovecz Programmal bővül, az Iskola Másként héten is részt vesznek, és a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is képviselik az intézményt – hangzott el.

Kapcsolódók

Kimaradt?