Több iskola, újabb műemlékek – folytatódik az Örökségünk őrei Kolozsváron

A több mint 1000 fiatalt megmozgató Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezésnek mára kézzel fogható eredményei is vannak: a New York szálló rendbetétele elindult, a vasútállomás előtti teret felújították, és az Uránia hasznosítása is hamarosan elkezdődhet – hangzott el hétfőn, az Örökségünk őrei újabb fordulójának előkészületeit elindító pedagógustalálkozón.

A mezőny újabb két iskola diákjaival gyarapodik, a résztvevő iskolások pedig még több örökbefogadásra váró műemléket fedezhetnek fel és népszerűsíthetnek. Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az idei Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatának részeként a Communitas Alapítvány által szervezett Örökségünk őrei Kolozsváron című beszélgetésen helyi pedagógusok véleményét kérte ki a projektről, amely mára egész Erdélyben nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében.

Az RMDSZ hírelevelének keddi beszámolója szerint ennek folytatásaként, a projekt újabb kiadásának előkészületeit elindítva találkoztak újra, szélesebb körben hétfőn a kolozsvári pedagógusok. A mozgalommá nőtt projekt megálmodója elmondta: „számomra az idei év egyik legnagyobb élménye volt látni, ahogyan a gyerekek bekapcsolódtak a kezdeményezésünkbe. Szívből jövő lelkesedéssel végezték el a feladatokat, és közben tudatosult bennük az épített örökség jelentősége és a kultúra megőrzésében játszott fontos szerepe. A tenni akaró diákoknak nem engedhetjük el a kezét, biztosítanunk kell számukra a lehetőséget arra, hogy folytassák és elmélyítsék kutatásaikat, munkájukkal pedig érvényesüljenek.”

A nyári találkozón felmerült a kérdés, hogy azok a diákok, akik előzőleg már részt vettek a versenyen, és újra beneveznének, milyen formában folytathatnák azt. Az egyeztetések során megszületett az Örökségünk őrei kiadvány létrehozásának gondolata, amelyet maguk a résztvevők töltenének meg tartalommal minden évben, így a lelkes csapatok folytathatják a kutatást, a történelmi összefoglalók mellett pedig saját munkájukról is beszámolhatnak.

A versenyen ezentúl külön kategóriában indulnak a 7–8., illetve a 9–11. osztályos diákok alkotta csapatok. Az eddigi hat résztvevő iskola mellé a Sigismund Toduţă Zenelíceum, valamint a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája is csatlakozna.

A verseny november elején indul a műemlékek kiválasztásával. A pedagógusok egyet értettek abban, hogy ezentúl több csapat nem választhatja ugyanazt a műemléket, az előző forduló nyertes műemlékeivel pedig nem foglalkozhatnak újra. A Fogadj örökbe egy műemléket zsűritagjai folytatnák a munkát, lelkesen kapcsolódnának be újra a programba, igény szerint szakmai segítséget nyújtva a diákoknak. A nyertes csapat, Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából, egy brüsszeli kirándulással gazdagodik, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya pedig újra megszervezi majd a kalotaszentkirályi Örökségünk őrei jutalomtábort.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?