A Székely Mikó Kollégium homlokzatának lefestését kéri Dan Tanasa

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium homlokzatán lévő évszázados felirat eltávolítására szólította fel az önkormányzatot egy Spanyolországban bejegyzett alapítvány, amelynek tevékenysége a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tănasához köthető.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád keddi sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy egy nappal korábban kapta meg az alapítvány felszólítását, miszerint 30 napon belül távolítsák el az épületről a „Székely Mikó Kollégium” feliratot, ellenkező esetben pert indítanak.

A polgármester rámutatott, hogy a forgatókönyv minden esetben ugyanaz: egyszer a Spanyolországban élő hivatásos feljelentő vagy az általa működtetett civil szervezet jelzi, hogy törvénytelennek tarja az adott magyar feliratot, majd következik a per, az ítélet és ha nem ültetik gyakorlatba a prefektusok óriási bírságokkal fenyegetik a polgármestereket.

Antal Árpád a Székely Mikó Kollégium homlokzatán lévő magyar felirat kapcsán elmondta: már előkeresett több régi fotót és képeslapot, amelyeken látszik, hogy száz évvel ezelőtt is ugyanez a felírat ált a műemléképület homlokzatán, vagyis amikor még „ez a föld, ez az épület nem volt a román állam fennhatósága alatt”. Hozzátette: védekezni fognak és remélik nem hamisítják meg a történelmet és nem vetetik le ezt a feliratot is.

Tamás Sándor tanácselnök is beszámolt arról, hogy a napokban felszólítást kapott mert a megyei önkormányzat épületének homlokzatán a „megyeháza” felirat a román előtt van, hiába magyarázták, hogy építészetileg csak így volt megoldható a feliratozás. A két háromszéki önkormányzati vezető úgy véli, a magyar feliratok elleni, Székelyföldi hadjárat kapcsán nem személyek ellen kell harcolni, hanem meg kellene változtatni a rendszert. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?