Lekerült a román zászló a sepsiszentgyörgyi városháza tornyáról

Eltávolították a helyi hatóságok a városháza tornyáról azt a román zászlót, amelyet csütörtökön tűztek ki arra az időre, amíg a román közösség megünnepli, hogy a román hadsereg 1944 szeptember 8-án bevonult Sepsiszentgyörgyre és „felszabadította a várost a horthysta–fasiszta uralom alól”.

Erről a tartalékos román katonák Kovászna megyei szervezetének elnöke számolt be pénteken az Agerpresnek. Ioachim Grigorescu ezredes „kihívónak” nevezte a helyi önkormányzat eljárását. Közölte: kérni fogják a törvény módosítását úgy, hogy a települések polgármesteri hivatalainak tornyára kötelező módon kerüljön fel a román zászló. „Nincs kivel tárgyalnunk. Törvénymódosítást kérünk” – idézte az ezredest a hírügynökség.

A csütörtöki évfordulós ünnepségen Sebastian Cucu prefektus nyilvánosan felszólította a város elöljáróit, hogy ne távolítsák el a zászlót az épület tornyáról. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az MTI-nek elmondta: megértették, hogy a háborús veteránok számára mennyire fontos az, hogy 1944. szeptember 8-án - a városba való román bevonuláskor - román zászlót tűztek ki a városháza tornyára, ezért a városvezetés gesztust tett irányukba, és az évfordulóra kitűzte a zászlót. Hozzátette: a hivatal által megfizetett ipari alpinista arra kapott megbízást, hogy csütörtök hajnalban kitűzze, és péntek hajnalban eltávolítsa a zászlót. 

Azt is hozzátette: a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületén a törvényben előírt helyen van kitűzve Románia és az Európai Unió zászlaja. Korábban pedig a román hatóságok ezt a törvényt szűkítő módon értelmezték, amikor megtiltották a székely zászló kitűzését. "Mi gesztust tettünk azzal, hogy egy napra kitettük a toronyra is a román zászlót. Erre az lenne a normális válaszgesztus, ha a prefektusi hivatal épületére március tizedikén, a székely szabadság napján egy napra kikerülne a székely zászló, március 15-én pedig a magyar zászló" - mondta az MTI-nek a polgármester.

Kapcsolódók

Kimaradt?