Hogyan tovább, Kolozsvári Magyar Napok?

A hétvégén zárult 7. Kolozsvári Magyar Napok iránti érdeklődés fölülmúlta az összes eddigi kiadásét a szervezők számításai szerint. 

Élénk látogatottság nemcsak az esti koncerteket jellemezte, hanem minden helyszínen érezhető volt - olvasható a szervezők kiértékelő közleményében. A nézettségi csúcsot a KMN három utolsó napjának esti előadásai jelentették: minden nap meghaladta a 30 ezret a közönség száma, utolsó estére, az Omega koncertjére pedig megközelítette a 50 ezret. Több mint 250 ezren vettek részt a Magyar Napok 500 programján, ami 25 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az elmúlt pár évben nem volt példa ilyen nagymértékű növekedésre - szögezik le a szervezők. 

"Már most egyértelműen látszik, hogy a következő időszak legnagyobb kihívását jelenti annak újragondolása, hogyan bővíthetők a helyszínek, a programok és szolgáltatások, hiszen ez elkerülhetetlenné vált a közönség hozzáférhetőségének, kényelmének biztosítása érdekében. A szervezők célja ugyanakkor nem a látogatottság további növelése, hanem a rendezvény eredeti szellemiségének megőrzése: a kolozsvári magyarok találkozási lehetőségének megteremtése, a közösségépítés, kultúránk megismertetése a többségi lakossággal, és nemzeti ünnepünk, valamint a város „születésnapjának” megünneplése" - olvasható a közleményben.

A szervezők – a román köztelevízió tudósítása és az ennek alapján készülő román sajtóbeszámolók imázsromboló hatását leszámítva – teljes mértékben elégedettek a rendezvény sikerével. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ne törekednének arra: jövőre még jobb, szebb, változatosabb legyen a kolozsvári magyarok városünnepe - nyomatékosítanak. "Külön örömöt jelent, hogy Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulóját a város román és magyar lakossága együtt ünnepelte a KMN keretében, annál is inkább, mivel ha a rendezvény nem emeli ki, akkor valószínűleg teljesen elsikkadt volna az évforduló" - olvasható.

A Magyar Napok számokban

Az ünnep alkalmából 700 üveg pezsgőt bontottak ki a Főtéren, és 700 adag töltött káposztát osztottak ki a Fogoly utcában. A főzőversenyen egy 450 kilogrammos ökröt sütöttek meg. Mintegy kétezren nézték meg a várost a Szent Mihály-templom tornyából. A több mint 500 programból 90 gyermekeknek és családoknak szólt. A Farkas utcában közel félszáz programot bonyolítottak le. Összesen 25 tárlatot nyitottak meg a KMN ideje alatt, 40 filmvetítésre és ugyanennyi sporttal kapcsolatos beszélgetésre, illetve sporttevékenységre, bajnokságra került sor. 37 könnyűzenei koncerttel és 13 hangversennyel várták a szervezők a zene szerelemeseit. Összesen 65 helyszínen 100 partnerszervezet, 120 szervező és 200 önkéntes (a központi stáb és a részprogramok önkéntesei) biztosította a programok lebonyolítását.

2016-os költségvetés 25 százaléka magyarországi intézmények és hatóságok (Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma), 18 százaléka a helyi és a megyei önkormányzat, 14 százaléka magyarországi cégek, 43 százaléka pedig a romániai cégek támogatása. 

A Kincses Kolozsvár Egyesület ezúton köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítettek a nagyszabású rendezvény megvalósításában, lebonyolításában és annak népszerűsítésében: az önkénteseknek, civil és intézményi partnereknek, támogatóknak, médiapartnereknek és nem utolsó sorban a résztvevőknek, akik mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy méltó módon ünnepelhessük Kolozsvárt. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?