Kolozsváron szétosztották a Kárpát-medence Kenyerét

Idén is megszentelték, majd szétosztották a Kárpát-medencei magyarok összetartozását jelképező rekord méretű kenyeret Kolozsváron.

A határokon átívelő összefogással készült kenyeret az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói áldották meg a Szent Mihály templomban.

Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének elnöke szerint augusztus 20-án a magyaroknak van okuk az ünneplésre: Szent István, a nemzet első királya erős országot, hazát, keresztény közösséget alapított a Kárpát-medencében, amelyet a magyarok mai napig őriznek. „Nálunk erősebb, hatalmasabb népeket sodort el a történelem vihara, de mi ezer éve itt vagyunk. Hosszú utat jártunk be, de az ezer éves múlt még csak az út kezdete, előttünk még ennél sokkal több áll” – fogalmazott. A megyei közgyűlés elnöke azt kívánta az ünneplő közösségnek, hogy haladjanak tovább a keresztény úton.

Vákár István kifejtette: „nemcsak ünnepekkor, hanem a szürke hétköznapokban is azon kell dolgoznunk, hogy mindenkinek jusson egy szelet a kerek, végtelen kenyérből. Ehhez az szükséges, hogy a Kárpát-medencében megvalósuljon az összefogás, hiszen be kell látnunk: nincs más ellenségünk, csak saját magunk, ha hagyjuk, hogy azzá váljunk.” Szerinte az államalapító egy időben végtelen országot hagyott a magyar nemzetre, közösségi feladat az utódokat ugyanitt felnevelni.

 A beszédeket követően az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői igét hirdettek, majd megszentelték és szimbolikusan négybe szeletelték a kenyeret. Jelen volt főtisztelendő Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Bibza Gábor, a Kolozsvári Református Egyházmegye esperese, tisztelendő Veres Sztelián segédlelkész a római-katolikus egyház képviseletében, valamint Rácz Norbert lelkész az unitárius egyház képviseletében. A szentelt kenyeret a Szent-Mihály templom előtt osztották szét a csíkkozmási Bojzás Néptánccsoport fiataljai.

Kolozsvár immár harmadik alkalommal vett részt a Kárpát-medence kenyere programban. Az augusztus 20-i új kenyér ünnepéhez kötődő eseményt hagyományteremtés céljából indítottak 2011-ben a kezdeményezők, Szolnok városa és a Szolnok Televízió.

Kapcsolódók

Kimaradt?