Össztűz zúdult a légylárvás beteget lefilmező orvosnőre

A Facebook-oldalán emelt szót a meghurcoltatása ellen az az altatóorvos, aki múlt héten a bukaresti égéssebészeti kórház intenzív osztályán lefilmezett egy beteget, amint sebében légylárvák nyüzsögnek. Camelia Roiu így akarta felhívni a figyelmet a kórházban uralkodó, tarthatatlan higiéniai körülményekre.

Az altatóorvos beszámolója szerint két fegyelmi eljárás is indult ellene a felvétel közzététele után. Felháborodását fejezte ki amiatt, hogy azok az orvosok döntenek a fegyelmi eljárás során a sorsáról, akik tudtak az intenzív osztályon uralkodó állapotokról, mégsem tettek semmit. Már korábban felhívta a figyelmet arra, hogy míg kollégái egy része a szolidaritásáról biztosította, másik része „meg akarja lincselni”, ellehetetleníti a munkáját.

Camelia Roiu ugyanakkor az egészségügyi miniszter szemére hányja, hogy nem emel szót a meghurcoltatása ellen. Elmondta, Vlad Voiculescu tárcavezető a kórházi látogatása során kifejtette, nem érti, a figyelemfelhívásnak miért ezt a módját választotta. Camelia Roiu a Facebook-oldalán válaszolt erre: hiába hívta fel többször is az illetékesek figyelmét az áldatlan állapotokra, kirúgással fenyegették.

"Sajnálom, hogy nem védte meg azokat, akik elmondták: milyen állapotok uralkodnak az egészségügyi rendszerben. Olyan kevesen vagyunk és annyira magunkra hagyottak. Úgy érezem magam, mint egy kivégzőosztag előtt állnék, pokol volt az elmúlt egy hét" - írja az altatóorvos. Felkérte a tárcavezetőt, hogy elmarasztalás helyett inkább védje meg azokat, akik a rendszer hiányosságaira hívják fel a figyelmet.

Az ügyről bővebben itt olvashat

 

Kapcsolódók

Kimaradt?