Zelk Zoltán versét kapták a nyolcadikosok magyarból

Két szöveggel kellett dolgozniuk magyar nyelv és irodalomból a képességvizsgázó nyolcadikosoknak.

A keddi megmérettetésen a magyar anyanyelvű tanulók Zelk Zoltán Nyár és Tél között című versét, illetve Cseke Gábor Légtestvérek című szövegét kapták. A végzősöknek rá kellett mutatniuk egyebek mellett a szövegek műfaji sajátosságaira, szóképeket kellett felismerniük, illetve 8-10 mondatos fogalmazást kellett írniuk, amelyben bemutatnak egy képzeletbeli utazást a „légtestvérek” által felfedezett légballonnal.

A tétel itt érhető el, a javítókulcs pedig itt. A román tételsort itt böngészheti. 

Hétfőn a román írásbelin hat diákot zártak ki csalási kísérlet miatt. 

Szerdán a matematika írásbeli következik. Az eredményeket július elsején függesztik ki. Újdonság, hogy a dolgozatokat a vizsga helyszínétől eltérő megyékben javítják ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?