Ennyien igénylik a román állampolgárságot

Az előző időszak folyamatos visszaesése után tavaly négyszeresére nőtt, 80 ezer fölé emelkedett a román állampolgárságot igénylők száma - közölte csütörtökön Iulia Malina Ciobanu, a állampolgársági hatóság (ANC) elnöke.

Románia 2010-ben hozott létre önálló hatóságot, hogy megkönnyítse és felgyorsítsa a külhoni - főleg moldovai - románok visszahonosítását. Míg az alapítás évében a kérelmezők száma megközelítette a százezret, a következő időszakban évről évre kevesebben igényeltek román állampolgárságot: 2014-ben számuk 21 ezer volt.

Tavaly 81 ezren, idén eddig már több mint 50 ezren kérvényezték a romániai iratokat. A visszahonosítást kérvényezők kilencven százaléka a Moldovai Köztársaságból származik, míg a befogadást kérők főleg arab országokból érkeznek, de akadnak szerbek, albánok, németek és franciák is közöttük - magyarázta az ANC elnöke.

A törvények 1991 óta lehetővé teszik, hogy a külföldi lakhely és idegen állampolgárság megőrzése mellett is megkapják a román állampolgárságot azok, akik önhibájukon kívül veszítették el azt. Az egykori román állampolgárok gyermekei, unokái és dédunokái is kérhetik a visszahonosítást. A 2009-ben egyszerűsített eljárás a kérvény beterjesztésétől az állampolgári esküig általában egy félévet, legfeljebb egy évet vesz igénybe.

A hatályos állampolgársági törvény alapján eddig félmillió kérelmező szerzett visszahonosítással román állampolgárságot.

A befogadást igénylők akkor kaphatnak román állampolgárságot, ha legalább az utóbbi öt évben Romániában éltek.

Csütörtökön 43-an tették le az ANC-nél a román állampolgársági esküt, közülük tízen Törökországból, kilencen pedig Szíriából származnak - írta az Agerpres hírügynökség.

Kapcsolódók

Kimaradt?