KRESZ-módosítás: nagyon szigorodna a sofőrvizsga

Rendkívül szigorú követelményekhez kötné a gépjárművezetői jogosítvány megszerzését egy szociáldemokrata képviselő. A KRESZ-t módosító tervezetében Florin Gheorghe további két gyakorlati próbát vezetne be a sofőrvizsgázók számára.

A jogszabály szerint a jogosítvány megszerzéséhez a tanoncoknak összesen négy vizsgát kellene letenniük. Az első kettő a jelenlegi két próba: a szokásos teszt KRESZ-ismeretekből, illetve járművezetés a vizsgáztató rendőr által megszabott útvonalon.

A politikus ezek mellé bevezetné (tulajdonképpen visszaállítaná) az akadálypálya (poligon) teljesítését, illetve az éjszakai vezetést a vizsgáztató rendőr által megszabott útvonalon. Annak a tanoncnak, aki megbukik a három gyakorlati vizsga valamelyikén, újból neki kell futnia mindhárom gyakorlati próbának, azoknak is, amelyek első nekifutásra sikerültek.

A szigorítást a politikus azzal indokolja, hogy az utóbbi években érezhetően csökkent a sofőrvizsgák színvonala, a kezdő járművezetők képzetlenek és nagyon sok balesetet követnek el. „Lassan már SMS-ben is lehet jogosítványt szerezni” – írja tervezetében.

Kapcsolódók

Kimaradt?