Magyar kormánytámogatással újul meg a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium

A magyar kormány 250 millió forinttal támogatja a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületének a felújítását - jelentette be kedden Szatmárnémetiben Szilágyi Péter a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a helyettes államtitkára.

Az elmúlt évek során sokan fogtak össze a pár éve új épületbe költöztetett oktatási intézményért, hogy a diákok méltó körülmények között folytathassák a tanulmányaikat. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Pataki Csaba szenátor, Kereskényi Gábor képviselő, Pataki Enikő, az iskola igazgatója, valamint Zsók Csaba, a középiskola szülői bizottságának elnöke kedden, a főgimnáziumban tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a magyar állam 250 millió forinttal, azaz több mint 800 ezer euróval támogatja a középiskolát. A támogatási összeg a homlokzat felújítására és a nyílászárók cseréjére lesz elegendő.

Pataki Enikő és Zsók Csaba meghatottan köszönték meg a nagylelkű támogatást, mint fogalmaztak, ezentúl nem fúj majd át az iskola falán a szél, mivel kicserélik a nyílászárókat, valamint attól sem kell majd többet félniük, hogy a megrongálódott vakolat az iskola valamelyik diákjának, vagy a járókelők fejére esik. Pataki Csaba szerint felbecsülhetetlen segítség a magyar állam részéről, hogy mindig segítő szándékkal találkoznak, amikor komoly ügyekben kérik a segítségüket.

 „A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban erős szellemiség lakik, éppen ezért kötelességünk, hogy ezt kívülről is támogassuk lehetőségeinkhez mérten” — magyarázta a szenátor. Kereskényi Gábor képviselő, aki sajnálatát fejezte ki, hogy a mostani végzősök már nem a felújított iskolából ballagnak el, viszont majd annál nagyobb lesz az örömük, ha ősszel visszatérnek az alma materbe.

 A Szatmárnémeti emblematikus magyar iskolájának számító Kölcsey Ferenc Főgimnázium 2012-től működik a római katolikus egyház tulajdonában levő egykori jezsuita konviktus épületében, melyet az önkormányzat bérel számára. Az épületet elhanyagolt állapotban hagyta hátra a benne korábban működő szakiskola. 2013-ban ipari alpinistákkal kellett letakaríttatni a külső falak hulló vakolatát, mely a diákok épségét veszélyeztette. A városvezetés, az egyház és a szülői közösség összefogásával eddig újrafödték az épületet, kicserélték a működésképtelenné vált fűtésrendszerét, csatornázták, aszfaltozták és részben parkosították az udvart.

Kimaradt?