Véget ért a XIX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia

A XIX. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia záróünnepségére vasárnap zajlott Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében.

Dr. Soós Anna, a BBTE magyar tagozatáért felelős rektorhelyettese köszönetet mondott a hallgatóknak, a felkészítő tanároknak, a KMDSZ csapatának és a BBTE kollégáinak a rendezvény megszervezéséért: „Holnaptól a következő évre kell készülni, hiszen egy hosszú idő munkája, hogy ilyen szép termést takaríthassunk be.”

A szervező intézmények részéről köszönetet mondott dr. Szabó Árpád Töhötöm, egyetemi adjunktus, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet vezetője és Rés Konrád Gergely a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke.

A felszólalásokat követően a díjak átadása zajlott. Az első helyezettek 300 lejt nyertek a Kolozsvári Egyetemi Intézet jóvoltából, a második helyezetteknek 200 lejt ajánlott fel Romániai Magyar Demokrata Szövetség Főtitkársága és a harmadik díjban részesülteknek 100 lejt ajánlott fel az Iskola Alapítvány. A díjazottak listája itt érhető el.

112 hallgató nyert részvételt a 2017-es magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. A díjátadó gálát a BBTE Református Tanárképző Kar, Zenepedagógia szakos hallgatóinak kórusa nyitotta meg, ezt követően a Vates Quartet szórakoztatta a hallgatóságot.

Kapcsolódók

Kimaradt?