Felszentelték Szovátán a Marianum Házat

„A gyermekek oktatását és nevelését felvállaló Marianum Ház olyan intézmény, amely a kisebbségben élő magyarság szellemi gyarapodása tekintetében hihetetlenül fontos” – fogalmazott hétfőn Szovátán Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke azon az ünnepségen.

„Örömünkre szolgál, hogy a huszonegyedik században, amikor a népfőiskola hagyományát próbáljuk felújítani, visszahozni, akkor erre megvannak már a szükséges alapok és megvan a közösségi igény is, amely nélkül semmilyen álom nem valósítható meg. Ezért is köszönet jár mindazoknak, akik ennek a nagy tervnek a megvalósításában szerepet vállaltak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke hétfőn a szovátai Marianum Házban, amelyet Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelt föl. 

Az ünnepségen jelen volt továbbá Lezsák Sándor, az magyar országgyűlés alelnöke, Soltész Miklós, a magyar kormány egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Péter Ferenc szovátai polgármester, az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje. 

Kelemen Hunor köszöntőjében arra is kitért: annak a népfőiskolának, amelynek hagyományát a Marianum Ház újjáéleszti, Erdélyben nagy hagyománya van. „A két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb szellemi teljesítménye Erdélyben a népfőiskolához kapcsolódik. Az egyházak tevékenysége mellett a népfőiskolai mozgalom volt az a többleterő, amely nélkül egy kisebbségbe szakadt közösségnek, nemzetrésznek a jövője teljességgel kilátástalan lett volna” – szögezte le az RMDSZ elnöke, aki szerint a Marianum létrehozói intézményalapítói szándékukban nem egyik napról a másikra terveztek, hanem emberöltők távlatában szemlélték ezt a tevékenységet. „Azok a népek és nemzetek, amelyek fennmaradtak a világtörténelem során, időszemléletüket ehhez hasonlóan alakították, mindig a szakrális időt vették alapul és mindig ebben vetítették előre a nagy terveket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati képviselete mindig partnere lesz az ilyen jelentős projekteknek, hiszen ezek a megmaradást, a hitet és az akaratot erősítik” – nyomatékosított Kelemen Hunor, és hozzátette: bízik abban, hogy az a sok gyermek, aki ebben az intézményben tanul majd, a közösségi értékeket is tovább viszi, így erősíti meg a jövőben a szovátai, a Nyárád-menti, a Maros-széki magyarságot.

Péter Ferenc, Szováta polgármestere, az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje az ünnepségen az építkezés és a fiatal nemzedékek nevelésének felelősségéről beszélt. „Holnapunk elsősorban attól függ, hogy ma kellőképpen foglalkozunk-e a fiatalokkal. Neveljük-e őket oktató szavakkal, példamutatással és főként bizalommal” – fogalmazott Péter Ferenc, aki megköszönte a misszió nővéreinek munkáját, amely tizenkét éves múltra tekint vissza Szovátán. „Ez a ház közösségi összefogásból jött létre és öröm számunkra, hogy éppen itt, Szovátán valósulhatott meg” – tette hozzá a polgármester, megyei tanácselnökjelölt.

Böjte Csaba atya köszöntőjében a Marianum Házban tevékenykedő Kodály Zoltán Gyermekkórus oktatása kapcsán arról beszélt, hogy döntő fontosságú a jó pedagógus a gyermek fejlődésében és ez a szovátai iskolanővérek munkájában látható. „Adja az Isten, hogy még sok ilyen nagyszerű pedagógusa legyen Erdélynek és a Kárpát-medencének, aki a semmiből is álmodni tud. Én hiszem, hogy ez a ház és ez a kórus énekből és imából épült fel ” – fogalmazott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

A Marianum Ház felszentelését követően az RMDSZ elnökének és magyar kormány illetékeseinek jelenlétében avatták fel a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Gyermekotthonának sportpályáját. Ennek előzményeként tavaly márciusban Kelemen Hunor meghívására erdélyi látogatáson vett részt Seszták Miklós, a magyar kormány nemzeti fejlesztési minisztere, aki Szovátán jelentette be: kormánya 10 millió forinttal támogatja a gyermekotthon sportpályájának megépítését.

Kimaradt?