Betiltotta a fogyasztóvédelem a Csíki Sör magyar reklámozását

"A romániai fogyasztóvédelem a mai napon betiltotta az Igazi Csíki Sör magyar nyelvű reklámjait, beleértve a „Noé Bárkája” nyereményjátékunkat is" – közölte szűkszavúan Facebook-oldalán szerda este a csíkszentsimoni gyártó.

A cég a tiltás részleteire nem tér ki.

A gyártó a márkanév használata miatt a Heinekennel áll perben. Az ügy azt követően került a marosvásárhelyi táblabíróságra, hogy a Hargita megyei törvényszék tavaly júliusban megtiltotta a gyártónak az „Igazi csíki sör” forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken Románia keresetének. A törvényszék álláspontja szerint az „Igazi csíki sör” gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben, s  megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc (Csík) és a Csíki Premium márkák levédése biztosított számára. Az ügyet jelenleg a marosvásárhelyi táblabíróság tárgyalja.

A Hargita megyei döntést megelőzően az Alicantében székelő európai védjegyhivatal azonban elutasította a Heineken keresetét. A székelyföldi gyártó szerint ez azt jelenti, hogy a védjegyhivatal megerősítette: az Igazi Csíki Sör az Európai Unió valamennyi országában, így Romániában is levédett márka, az Igazi Csíki Sör és a Ciuc Premium termékek között sem megjelenésben, sem kiejtésben, sem tartalmilag nincs érdemi hasonlóság, és nem téveszthetők össze. A holland multinacionális vállalat ezt a döntést megfellebbezte.

Kapcsolódók

Kimaradt?