Közzétették az idei csíksomlyói búcsú programját

A zarándoklat liturgikus programja idén május 13-án kezdődik. A pénteken este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a búcsút. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.

Május 14-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz.

A labarumot a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium két végzős diákja viszi, Mihály Előd és Fejér Előd, akiket a gimnázium vezetősége és tanárai kiváló tanulmányi eredményeik és jó magaviseletük alapján választott ki a megtisztelő feladat betöltésére. A laboriferek segédje, vagyis a faciger Bálint Balázs lesz. A kisbazilika-jelvényt Both Roland viszi. Ők szintén a Segítő Mária gimnázium érettségi előtt álló tanulói.

A délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió és a Mária Rádió élőben közvetít – nm. dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke mutatja be. Szentbeszédet mond a búcsú egyetlen meghívottja: ft. Csintalan László tb. kanonok, tb. főesperes, csíkdelnei–csíkpálfalvi plébános. A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösdelőesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz.

Május 15-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek.

Május 16-án, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.

Csintalan László lesz a búcsú szónoka

A pünkösdi búcsú szónoka ft. Csintalan László tb. kanonok, tb. főesperes, csíkdelnei–csíkpálfalvi plébános 1950. április 11-én született Csíkszépvízen ötgyermekes kántortanító családban. Elemi, általános és középiskolai tanulmányait a mai Márton Áron Főgimnáziumban végezte. 1969-ben érettségizett, és ugyanebben az évben jelentkezett a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára. 1975-ben szentelte pappá Isten szolgája Márton Áron püspök úr.

Papi pályájának állomáshelyei a következők voltak: 1975–1978 között a Brassó-belvárosi, 1978-tól 1980-ig a kolozsvári Szent Mihály-plébánián szolgált segédlelkészként, 1980-ban Brád plébánosa lett, 1981–1987 között a Csernakeresztúrhoz tartozó Piskitelepen a madéfalvi veszedelemkor Bukovinába került és onnan 1911-ben visszatelepített székelyeknek volt a lelkipásztora. 1987–1988-ban Besztercén, 1988–1989-ben Madéfalván volt plébános. 1989-ben nm. Bálint Lajos érsek úr (akkor még segédpüspök) előbb a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola magyartanárának, majd a kommunista rendszer bukása után, 1990-ben az iskola igazgatójának nevezte ki, 1991-ben pedig az induló római katolikus líceumi szemináriumok tanfelügyelője is lett. 1996–2007 között Sepsiszentgyörgyön a Szent Gellért-plébánia plébánosa volt, közben 2002-től 2007-ig a Sepsi-barcasági főesperesi kerület főesperesi tisztségét is betöltötte. 2007-től 2009-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia plébánosa, egyben a Maros-küküllői főesperesi kerület főesperese volt. 2009-től Csíkdelne–Csíkpálfalva lelkipásztoraként szolgál. Papi jelmondata: „Szeretettel szolgáld Istent és embertársaidat!”

Légy az irgalmasság arca!

Légy az irgalmasság arca! - ez az idei csíksomlyói búcsú felhívása. 

"Szentatyánk, Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévében szorgalmazza, hogy az egyes egyházmegyékben is nyissák meg az irgalmasság kapuit. Ez a nyitott szent kapu fogad a csíksomlyói kegyhelyen is, amelyen keresztülhaladva jutsz el az irgalmasság anyjához, akit az idei évben így köszöntesz Csíksomlyón: „Üdvözlégy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!”" - olvasható a rendezvény közleményében.

"A zarándoklatod ideje alatt szánjál időt arra, hogy élettörténetedet átgondolva gyűjtsd össze azokat a jeleket, eseményeket, amelyek az irgalmas Atya cselekvésére utalnak életedben! Saját üdvtörténetedet írod meg, eljutva hálás szívvel annak belátására, hogy veled is számtalanszor irgalmat gyakoroltak. Ez a tapasztalat tesz képessé arra, hogy irgalmas legyél, mint az Atya, tudjál megbocsájtani és irgalmazni felebarátodnak és önmagadnak. Az irgalomnak a jele és gyümölcse a kölcsönös bizalom lesz, amely minden kapcsolatnak az alapja" - javasolja fr. Urbán Erik csíksomlyói templomigazgató.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?