Mérgező füstöt áraszt a pataréti szeméttelep

Egy hete ég és mérgező füstöt áraszt a Kolozsvár melletti pataréti szeméttelep, a városi és megyei hatóságok pedig tehetetlenek – írja a ziardecluj.ro.

A pataréti szeméttelep régi lerakodóhelyén kigyulladt tűz miatt a környező lakótelepekről, de még a város mellett lévő Apahidáról is érkeztek lakossági panaszok a hatóságokhoz. A sorozatos tűzoltói beavatkozások sem segítettek a helyzeten, a füst pedig már a kolozsvári nemzetközi repülőtéren is fennakadásokat okoz. A légikikötő igazgatója szerint a létesítmény dolgozói és az utasok is aggódnak az egészségükért, hiszen a füst mérgező anyagokat tartalmaz.    

A Környezetvédelmi Őrség és a Kolozs Megyei Környezetvédelmi Hatóság szakemberei szerint a tűz teljes eloltásának egyetlen eredményes módja, ha befednék földdel az egész szeméttelepet. Erre már engedélyt is adtak az illetékesek. Kolozs Megye Tanácsának elnöke csütörtökön bejelentette, hogy az első lépés a szeméttelep konzerválásáról szóló szerződés felbontása lesz.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?