Megszólalt a kolozsvári gyerekkórház a megalázott magyar lány ügyében

Nem indít vizsgálatot a Kolozsvári Sürgősségi Gyerekkórház vezetősége a sebészeti részlegen megalázott székelyföldi lány ügyében, mert az esetről nem kaptak hivatalos panaszt.

Ezt Călin Lazăr, az egészségügyi intézmény orvos igazgatója nyilatkozta a Mediafaxnak szombaton annak kapcsán, hogy az RMDSZ az Országos Diszkriminiáciellenes Tanácshoz fordult, amiért az ügyeletes orvos számon kérte a 17 éves olaszteleki Sükei Katikán a hiányos román nyelvtudását, és lekezelően beszélt a hozzátartozóival. A szakember jelezte, maga is tud már az ügyről.

„A szülők nem tettek panaszt, pedig arra számítottunk, hogy megteszik. Az állítólagos tanúk közül sem keresett meg senki, hogy részletesen beszámoljon az esetről. Nekem pontosan ismernem kell az ügyet, hogy számon kérhessem a történteket az ügyeletes orvoson” – mondta az igazgató.

Călin Lazăr elképzelhetőnek tartja, hogy az olaszteleki lányt megalázó orvos nem csak a magyar, hanem a román nemzetiségű betegekkel is hasonlóan lekezelően viselkedik. Közölte, hogy továbbra is várják a szülők hivatalos panaszát, és a kórház etikai tanácsa kivizsgálja az ügyet. „Azt tudom, hogy a lány megfelelő orvosi kezelést kapott” – tette hozzá.

Arra kérdésre, miként kommentálja, hogy az RMDSZ a diszkriminációellenes tanácshoz fordult, az igazgató azt mondta: még nem kaptak hivatalos értesítést arról, hogy az intézmény kivizsgálja az ügyet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?