Fogdába került a sepsiszentgyörgyi törvényszék elnöke

FRISSÍTVE: Házkutatást tartottak a sepsiszentgyörgyi bíróságon, ahol egy bírónőt azzal gyanúsítanak, hogy tízezer lejnyi csúszópénzt vett el két – rablással gyanúsított férfi – előzetes letartóztatásának megszüntetése fejében. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kedden reggel a sepsiszentgyörgyi bíróságon, illetve három más Kovászna, Brassó és Iași megyei helyszínen tartott házkutatásokat. FRISSÍTÉS: Elena Poiană bírónőt kedd este őrizetbe vették, előzetes letartóztatásáról bíróság dönt – írta szerda reggel az Agerpres.

A sepsiszentgyörgyi bíróság elnöke irodájának ajtaját kedden átkutatták. Az ügyészségi források szerint a bírónőt azzal gyanúsítják, hogy tavaly augusztusban – amikor még a Hargita megyei bíróság bírójaként tevékenykedett – tízezer lejes csúszópénzt kért és kapott rablással gyanúsított két férfi rokonától, a pénz ellenében pedig előzetes fogvatartásukat bírósági felügyeletre változtatta.

Ügyészségi források szerint Elena Poaiană bírónő azt mondta a megvesztegetőknek, hogy egy ügyvéd sokkal többe került volna, és az eredmény sem lenne biztosított. Mint mondta, az erőszakos bűncselekmények esetében nehéz elérni, hogy az előzetes letartóztatást bírói felügyeletre változtassák. A két férfit azzal vádolják, hogy álarcban törtek be idős emberek otthonába, gyúlékony anyagokat locsoltak szét, így zsarolva őket értéktárgyaik átadásáért.

A sepsiszentgyörgyi törvényszék szóvivője, Jenică Chiper a sajtónak azt nyilatkozta, hogy Elena Poiană idén január 1-től látja el az intézmény elnöki tisztségét, azt megelőzően a Hargita megyei törvényszéken dolgozott. A szóvivő szerint az ügyészség korrupció elleni eljárása nem arra az időszakra vonatkozik, amikor a sepsiszentgyörgyi törvényszéken dolgozott. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?