Alkalmazottak nélkül maradt a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ

Egyik napról a másikra személyzet nélkül maradt a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ. Az évek óta a honosítási irodában tevékenykedő alkalmazottak egy részének ugyanis az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki szervezetének vezetősége felmondott, másik részük pedig a felmondást meg sem várva önként távozott. A konfliktus oka: az alkalmazottak nem kívántak önkéntes munkát végezni.

Az EMNT sepiszéki szervezetében január 26-án tisztújításra került sor, melynek eredményéül Kátai Zsuzsanna eddigi megbízott elnököt választották meg a szervezet elnökének, alelnökökként pedig Kolcza Istvánnak és Kocsis Hunornak szavaztak bizalmat.

Ezzel szinte egyidőben, egyik napról a másikra alkalmazottak nélkül maradt a könnyített honosítással foglalkozó sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ. Kátai Zsuzsanna sepsiszéki elnök a Maszolnak a három régi alkalmazottal szembeni kifogásként mondta el: nem értették meg, hogy a Demokrácia Központok a könnyített honosítás mellett „népszolgálatot” is ellátnak.

A szervezet ugyanis elvárta, hogy az alkalmazottak a fizetett munka mellett részt vegyenek civil rendezvények szervezésében is, amire ők nem voltak hajlandóak. Kátai szerint a volt alkalmazottak többször is előre bejelentették, hogy hétvégén nem tartózkodnak itthon, ezért nem vesznek részt az EMNT egyes rendezvényein.

Lapunk értesülése szerint a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ alkalmazottai azt kifogásolták, hogy munkájuk mellett az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is különböző feladatokat kellett volna elvégezniük. Közlésük szerint erre nem voltak hajlandóak, és ennek tulajdonítható, hogy a tisztújítást követően fel is merült a menesztésük. Lapunknak egyikük elmondta: valóban többször is elutasította, hogy az új vezetésnek megfelelően a honosítási munka mellett esetenként munkaidőn kívül  elvégezze ezeket a feladatokat.

Újságírói kérdésre válaszolva, Kátai Zsuzsanna elmondta: a Demokrácia Központ alkalmazottai ezekért a munkaidőn túli, hétvégi tevékenységekért nem kaptak volna fizetést. Hozzátette: a sepsiszentgyörgyi iroda januárig három alkalmazottal működött, de egyiküknek lejárt a szerződése, ezt nem újították meg, másiknak felmondtak, a harmadik pedig önként távozott, így egyik napról a másikra alkalmazottak nélkül maradtak.

A Maszol érdeklődésére Kátai Zsuzsanna elmondta: a régi munkatársaik távozása után két személyt alkalmaztak, így jelenleg Kocsis Hunor (szerk.megj. az EMNT sepsiszéki alelnöke, az EMNP sepsiszentgyörgyi ügyvezető elnöke) és Ferencz Boglárka végzi a honosítási tevékenységet, ők február 15-től naponta 9 és 17 óra között várják az érdeklődőket.

Sánta Imre sem akart pátkatona lenni. A sepsiszéki Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács éléről 2014-ben Sánta Imre távozott hasonló okok miatt. A volt elnök akkor kifogásolta, hogy megvonták tőle a döntési hatáskört és az EMNT széki elnököt gyakorlatilag az EMNP Kovászna megyei elnökének rendelték alá. Az intézkedést úgy értelmezte: tevékenysége abban merülne ki, hogy a pártelnök által kiadott utasításokat feltétel nélkül végrehajtsa. Sánta Imre akkor így indokolta a tisztségéről való lemondását: „A pártkatonai szerepet nem rám szabták, a gondolati és cselekvési szabadságomat annál fontosabbnak tartom, minthogy alárendeljem magam egy párt érdekei feltétel nélküli kiszolgálásának”. Sánta távozását követően Kátai Zsuzsannát nevezeték ki megbízott EMNT elnöknek, majd idén januárban tisztújításon nyerte el az elnöki tisztséget.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?