Orbán Viktor részvételével temették el Tőkés Istvánt Kolozsváron

Orbán Viktor is részt vett csütörtökön a január 15-én elhunyt Tőkés István teológiai professzor temetésén. A magyar miniszterelnök beszédet is mondott. Orbán Viktor legutóbb 2014. október 3-án járt Kolozsváron. Akkor a Református Kollégium szakiskolájának átadási ünnepségén vett részt. 

A kolozsvári Farkas utcai református templomban  közel ezer tisztelőjének részvételével kezdődött el Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese, Tőkés László édesapja gyászszertartása. 

A temetési istentiszteleten Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke mondott igét. Beszédet mondott Kató Béla jelenlegi püspök, Adorjáni Zoltán református teológiai tanár, Kovács Sándor római-katolikus főesperes, majd Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. 

„Élete ott kezdődött el, ahol a történelmi Magyarország véget ért"

A magyar kormányfő búcsúbeszédében egy nemzedék utolsó képviselőjeként említette a professzort, "akinek élete ott kezdődött el, ahol a történelmi Magyarország véget ért". Mint felidézte, az a sors jutott nekik osztályrészül, hogy a részeire hullott nemzet számára megőrizzék az egészet, az összetartozást. "Nekik kellett továbbadni a magyarság megmaradásának az evangéliumát a családban, az iskolában, a templomban és a közéletben" - fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint Tőkés István "a szellem és a lélek fegyverével" harcolt a népéért és az igazságért, és hitte, hogy az igazság szabaddá tesz. Hozzátette, ez a meggyőződés tette őt szabad emberré a háborúban, a diktatúrában és a demokráciában egyaránt. Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy úgy élt és alkotott, hogy a hely, amelyhez küldetése köti, nem feledtette vele az egész világ iránt érzett felelősséget. Úgy vélte, az ilyen élet a választottak kiváltsága. „Azok nevében búcsúzom most tőle, akik hálával és köszönettel tartozunk életéért, hitéért, hűségéért, bátorságáért, tanításáért és tudományáért. Azok nevében, akiknek az a felelőssége, hogy ne merüljön feledésbe, ne tűnjön el értelmetlenül az, amit ő adott nekünk, magyaroknak. (.) Szolgáljon tanulságul egész életútja mindazoknak, akik a közéletben - ahogyan ő fogalmazott egyik utolsó levelében - védeni hivatottak, ami védhető. Védeni, ami védhető, és építeni, ami építhető" - fogalmazott a miniszterelnök. 

Orbán Viktor hozzátette, lehet és kell is építkezni abból a szellemből, amelyet a Házsongárdi temetőben nyugvó magyarok hagytak hátra. Azt is megemlítette: a koporsó, amelyet ilyen sokan állnak körül, nem a reménytelenséget sugározza, hanem a reményt, a hit erejét, az élet erejét.

Az évszázad tanúja volt

Az évszázad tanújaként emlékezett Tőkés Istvánra Kató Béla erdélyi református püspök is, aki a professzor harcos szellemét emelte ki. Mint felidézte, Tőkés István számára a keresztény alázat nem a meghunyászkodást, nem a beletörődést, hanem a kiállást jelentette. „Ha mindnyájan követnénk őt gyermekvállalásban, bátorságban és az igazságért való kiállásban, akkor megmaradásunk biztosítva lenne az idők végezetéig" - jelentette ki a püspök. Arra utalt, hogy Tőkés István koporsóját nyolc gyermeke és 27 unokája állta körül.

A magyar kormányfőt kolozsvári útjára fia, Orbán Gáspár is elkísérte. A gyászszertartáson az erdélyi történelmi egyházak több vezetője, köztük Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Adorjáni Dezső evangélikus püspök és Kovács Sándor kolozsvári katolikus főesperes is részt vett.A politikusok közül Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert és Szilágyi Zsoltot, az EMNP elnökét látta tudósítónk a zsúfolásig megtelt templomban.

Tőkés Istvánt a gyászszertartás után a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Sírjánál Papp Géza olvasott fel egy rövid igét, és Bogdán Zsolt kolozsvári színész szavalt. A temetés lejárta után Orbán Viktor nagyon röviden nyilatkozott a sajtónak. "Tőkés István nagyon nagy tiszteletet érdemlő ember volt, és én úgy éreztem, hogy ezt a tiszteletet meg kell neki adnom úgy, hogy részt veszek a temetésén" – mondta a magyar kormányfő. 

Ki volt Tőkés István?

A teológiai professzort élete századik évében pénteken kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében érte a halál. Tőkés István 1916. augusztus 8-án született Székelyföldön, a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet újszövetségi tudományokból.

Az Erdélyi Református Egyházkerületben Vásárhelyi János mellé püspöki titkárrá nevezték ki 1941-ben. 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig  a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól.

A román nacionalista, kommunista rendszer legnehezebb időszakában védte egyháza és nemzete érdekeit. Emellett számtalan teológiai és egyháztörténeti tanulmányt és könyvet írt. Élete utolsó évéig alkotó munkát végzett. A romániai magyar református egyház élete 1944-1989 című könyve bővített kiadása, 2014-ben jelent meg. Egyházi és oktatói munkássága mellett nyolc gyermeket nevelt fel, 27 unokája és 13 dédunokája született.

2002-ben Károli Gáspár-díjjal, 2006-ban Pro Ecclesia díjjal tüntették ki, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapta.

A gyászoló család a „Templom és iskola” szellemében arra kéri a temetésen részt venni óhajtókat, hogy ne vigyenek koszorút. Az erre szánt összeget a kolozsvári Kétágú-templom helyreállítására, valamint Tőkés István szülőfalujának, Málnás iskolájának támogatására fogadják.  

További képeket az Erdélyi Református Egyházkerület Facebook-oldalán közzétett albumban lehet megtekinteni. 

 

Január 21-én kísérték utolsó útjára Tőkés István lelkipásztort, teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerü...

Posted by Erdélyi Református Egyházkerület on Thursday, January 21, 2016
Kató Béla püspök, Orbán Viktor miniszterelnök és Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere a Himnuszt énekli

Kapcsolódók

Kimaradt?