Ratifikálta Románia a nőket védő egyezményt

Megszavazta a parlament szerdán a Isztambuli Egyezmény ratifikálását. Az Európa Tanács egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól, és 2011. május 11-én, Isztambulban nyitották meg a hozzá való csatlakozás lehetőségét. 

Ez az első nemzetközi egyezmény, amely tartalmazza a nemek definícióját, figyelembe véve a biológiai nemen kívül a társadalmi nem kategóriáját. Az egyezmény úttörő módon megállapít egy sor bűncselekményt, köztük a nők nemi szervének megcsonkítását, a kényszerházasságot, a fenyegető zaklatást, a kényszerabortuszt és a kényszersterilizálást. Ez azt jelenti, hogy az államoknak fontos, korábban a jogszabályokban nem szereplő bűncselekményi formákat kell megállapítaniuk. Sürgeti az összes illetékes állami szerv és szolgálat bevonását annak érdekében, hogy a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak ellen összehangolt módon lépjenek fel. Azt az egyértelmű üzenetet közvetíti, hogy a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak nem magánügy. Éppen ellenkezőleg: a családon belül elkövetett bűncselekmények különösen traumatizáló hatásának a kiemelése érdekében súlyosabb büntetést lehet kiszabni az elkövetőre akkor, ha az áldozat házastárs, élettárs vagy családtag. 

„Dicséretes, hogy ezen egyezményeket beemeljük jogrendszerünkbe, de ne feledkezzünk meg arról, hogy számos ilyen jellegű egyezményt mai napig nem tart be maradéktalanul Románia, holott azokat jogszabály rögzíti. Nem elég ratifikálni és a román jogrendszerrel összhangba hozni a nemzetközi egyezményeket, ezeket mielőbb gyakorlatba kell ültetni” – fogalmazott Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei képviselője, a szakbizottság tagja az alsóház szerdai ülésén. 

„A törvények gyakorlatba ültetése az egyik legnagyobb gond az országban. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltak sem valósulnak meg a mindennapokban. Komoly gondok adódnak a nyelvi jogok alkalmazásában és a nyelvi chartáról szóló országjelentést hosszú évek óta nem készítették el az illetékes intézmények. Nekünk nemcsak az a dolgunk, hogy megszavazzuk a törvényeket, hanem az is, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a rendszer nem működik" – mondta Molnár a képviselőház plenáris ülésén. 

A képviselő kijelentette, az RMDSZ megszavazza az Isztambuli Egyezmény ratifikációját, de emlékeztetett arra, hogy több következetességre van szükség Románia nemzetközi vállalásainak végrehajtása terén.

Kapcsolódók

Kimaradt?