Székelyföldön temették el a bukaresti tűzvész post mortem kitüntetett áldozatát

Katonai tiszteletadással temették el kedden a Hargita megyei Gyergyóhollón a bukaresti tűzesetben elhuny és post mortem kitüntetett zenészt. A nagyszülei falujában örök nyugalomra helyezett Adrian Rugină a péntek éjszakai tragikus tűzesetben vesztette életét, miután több személyt is kimentett a lángokban álló Colectiv klubból.

Adrian Rugină, a Bucium valamint a Teuton nevű zenekarok tagja 38 évesen vesztette éltét. A zenész péntek este a tragédia helyszínén, a Colectiv klubban tartózkodott. Szemtanúk szerint a lángok felcsapásakor sikerült kimenekülnie a szórakozóhelyről, ám visszatért segíteni a bajban jutott embereken.  Ruginát barátai látták, amint a kijárat közelében a menekülők által letaposott, földön fekvő embereket próbálja felemelni, és kivonszolni a klubból. Később már nem került elő, annyira megégett, hogy felesége csak a tetoválásai alapján tudta azonosítani a halottak között.

Klaus Johannis államfő „Az Érdemért” nemzeti érdemrend lovagi fokozatát adományozta post mortem Adrian Ruginănak és Claudiu Petrenek, akik életük árán mentettek ki embereket a felgyúlt belvárosi szórakozóhelyről. „Kitüntetésüket a bukaresti Colectiv klubban történt tragikus események során tanúsított bátorságukkal, önzetlenségükkel és önfeláldozásukkal érdemelték ki. Életeket mentettek saját életük feláldozásával” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

Túlélők beszámolója szerint legalább tízen köszönhetik életüket Claudiu Petrének és Adrian Ruginának. Mint ismert, a Colectiv klubban péntek este 27-en haltak meg, a tűzeset halálos áldozatainak a száma kedden 32-re emelkedett.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?