Azomureș: Portik pontos méréseket követel, Soós a népszavazást tartja jobbnak

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban iktatta azt 6357 támogatói aláírást Portik Vilmos, amelyre az állampolgári kezdeményezéshez volt szükség ahhoz, hogy az önkormányzat napirendre tűzze a vegyi kombináttal kapcsolatos határozattervezetet. Soós Zoltán jobb megoldásnak tartja a népszavazást.

Mint korábban már beszámoltunk róla, Portik Vilmos, a marosvásárhelyi előválasztáson induló EMNP-s polgármesterjelölt határozattervezetet nyújtott be az önkormányzathoz azzal a céllal, hogy az tűzze napirendre egy szakértői bizottság felállítását,  amely a várost szennyező vegyi kombinát káros hatásairól pontos felméréseket végezne, és az így kapott eredményeket a széles nyilvánosság elé tárná.

Ehhez összegyűlt a szükségesnél több támogatói aláírás, most az önkormányzaton a sor, hogy érdemi döntést hozzon az ügyben – hangsúlyozta Portik, miután iktatták az iratcsomót. „Immár minden feltétel adott ahhoz, hogy hosszú évek után érdemi lépések történjenek kombinát-ügyben. Köszönöm mindazoknak, akik – felmérve az ügy fontosságát – támogatták az állampolgári kezdeményezést” – fogalmazott a politikus,

A polgármesterjelölt hozzátette: miután a polgármesteri hivatal munkatársai megbizonyosodnak a benyújtott kézjegyek hitelességéről, a városi tanácsnak kötelessége lesz tárgyalni a tervezetet. A mostani kezdeményezés az első lépés ahhoz, hogy mindenki tisztán láthasson kombinát-ügyben, az elmúlt években ugyanis egyetlen hiteles felmérés sem született az üzem környezetre gyakorolt káros hatásairól. Azt követően pedig további lépéseket lehet hozni a gyár bezárása érdekében – magyarázta.

Soós: kitartunk a népszavazás mellett!

Soós Zoltán, az RMDSZ polgármesterjelöltje szerint, nem újabb, meg újabb felmérésekkel kellene bizonyítani a kombinát okozta súlyos légszennyezést, az Országos Statisztikai Hivatal 2014-es jelentésében ugyanis világosan kimondták, hogy Marosvásárhely Románia legszennyezettebb városa, az elhalálozások 7,5 százalékát légzőszervi megbetegedések okozták, ami szinte kétszerese az országos átlagnak.  

Szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében Soós Zoltán kifejtette: értékelendőnek tartja az EMNP törekvését, ám úgy tartja, hogy a légszennyezés csökkentésére egyetlen jogi eszköz létezik, a népszavazás, amit az RMDSZ városi frakciója kezdeményezett és amelytől továbbra sem áll el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?