Az RMDSZ kitart a népszavazás mellett az Azomureș ügyében

Nem mondott le a marosvásárhelyi RMDSZ az Azomureș vegyi kombinátról szóló népszavazás kiírásáról. A frakció határozattervezetét kifogásolta a jegyző, ezért korrekciókat végeznek rajta, és ismét beterjesztik a városi tanácshoz – tudtuk meg csütörtökön Soós Zoltántól.

Az RMDSZ városi tanácsosa és polgármesterjelöltje az előválasztásokon cáfolta a Maszolnak azokat a sajtóhíreket, miszerint elálltak volna a népszavazás kiírásától. Szavai szerint a városvezetéshez közel álló média kiforgatta egy korábbi nyilatkozatát.

A városi tanácsos elmondta, az RMDSZ-frakció benyújtotta ezen a héten a referendum megszervezéséről szóló határozattervezet, az önkormányzat jegyzője azonban technikai pontosításokat kért. „Ezért nyilatkoztam azt, hogy időt kell hagyni ennek az ügynek. Az RMDSZ-frakcióban megvizsgáljuk a jegyző kérését, és elvégezzük a szükséges korrekciókat a tervezeten. De nincs okunk elhalasztani a referendumot” – szögezte le.

Soós Zoltán hangsúlyozta, az RMDSZ továbbra is elkötelezett a népszavazás mellett, amelyet az eredeti menetrend szerint, november 29-én szeretne megtartani. A következő időszakban minél több embert kívánnak tájékoztatni a kombinát helyzetéről. „Mi továbbra is azt képviseljük, hogy az Azomureșt be kell zárni. Marosvásárhelynek egy olyan vezetőre van szüksége, aki ezt a problémát kézbe veszi” – mondta a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?