A csíkszeredai Sapientián szombatig fogadják a mesterizőket is

Augusztus 28-ig még lehet iratkozni a csíkszeredai Sapientián a vezetés és szervezés, alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy, valamint a fordító és tolmács mesterképzésekre. Jó hír a génsebészet és humán erőforrások kedvelőinek: ősztől ilyen szakok is indulnak - lesz pótfelvételi.

Zajlik a beiratkozás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mesteri képzésére - augusztus 28-ig várják a beiratkozókat. Ősztől viszont a pótfelvételiken is nyitott lesz a tanintézmény a beirtkozóknak, még szombatonként is: az eddigiek mellett két új szakot is indít a felsőoktatási intézmény, a humánerőforrás, valamint a génsebészet szakot.

A helyek száma összesítve ugyanannyi maradt, mint tavaly, azaz 550 tandíjmentes és költségtérítéses hely, viszont a két új szak bevezetésével a szociológia szak helyeit megosztották. Így az új tanévben mindössze hét-hét tandíjmentes, illetve 18–18 költségtérítéses helyet hirdettek meg a szociológia és a humánerőforrás szakokon, tízet-tízet pedig a génsebészet szakon. A Sapientia csíkszeredai karán a költségtérítéses helyeken minden szakon évi 250 eurót kell fizetni.

Legalább két extra

A csíkszeredai intézményről kevésbé ismert, statisztikailag és felvételizőként is izgalmas tényeket sikerült felszínre hozni a Maszol munkatársának már tavaly a dr. Kósa István dékánnal készített interjúnkban:

1 - a csíki mérnöki laboratórium-rendszer felszereltség tekintetében országelsők között van, egyetemek között pedig feltehetően a legjobb. Románia minden zugából Csíkba jönnek a kutatók elvégezni egy-egy kísérletet - nyilatkozta a dékán.

2 - a sportolási lehetőségek terén is bőséggel kecsegtet Csíkszereda: a hallgatók egész képzésük idején választhatnak például a lovaglás, az aerobic, a dzsúdó, a fitnesz, a kosárlabda, a néptánc, vagy a Csíki Csobbanó uszoda programjai közül.

HR mint trend

A bőséges kínálatban szinte elvész a HR-szak indulásának jelentősége - de, meglehet, míg a kommunikáció- és PR szakon állandó a túljelentkezés, ide nem sikerült még idevonzani a figyelmet - ha érdeklődés biztosan őszig lenne is. A szakágban a Társadalmi trendfigyelőnek nyilatkozó Dobri Edit magyarázatát ajánlja a dékán az érdeklődőknek.

Az alapkérdés: mivel foglalkozik egy HR-es? - amire a HR-eseként dolgozó szakember úgy fogalmaz: A HR-szakember feladata, hogy megtalálja a megfelelő embert a megfelelő pozícióba, és az is, hogy az alkalmazás után képezze, motiválja az alkalmazottakat. Ismernie kell a munkajogot, közgazdaságtant, pszichológiai és tárgyalási képességekkel is kell rendelkeznie.

Kimaradt?