Az Orangeways balesetes buszt küldött krakkói utasaiért

Nem kevés bosszúság érte azokat az utasokat, akik az Orangeways járatával akartak szombat délután Krakkól Budapestre utazni. A busz karambolozott Szlovákiában, emiatt órákat késett. A társaság végül mentesítő járat helyett az összetört járművet küldte a lengyel városba.

A busz menetrend szerint szombat délután fél 3-kor indult volna a lengyel városból, de órákig nem futott be a buszpályaudvarra. Kiderült, hogy karambolozott a hegyek között Szlovákiában. Az Orangeways sms-sét a késésről a kitűzött indulás után három órával kapták meg az utasok. Mentesítő járatot ígértek nekik, végül este 8 óra körül az a busz érkezett meg, amely karambolozott.

A jármű és a sofőrök is olyan állapotban voltak, hogy az utasok nem vállalkoztak a hat és fél órás útra, hanem rendőrt hívtak. A pályaudvar felügyelője sem akarta engedni, hogy a sérült karosszériájú, berepedt szélvédőjű busz elinduljon Budapestre. Baj volt az első ajtóval is, nem nyílt ki. A rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel a helyszínen, és a busz nem indulhatott el. Volt, aki a buszállomáson éjszakázott, és volt, aki a másnap reggel, Budapestről induló gépét késte le. A pórul járt utasok azóta próbálják elérni az Orangaways-t.

A fapados társaságra évek óta panaszkodnak amiatt, hogy nehéz elérni az ügyfélszolgálatukat, nem válaszolnak az utasok e-mail-jeire, illetve előzetes értesítés nélkül törölnek járatokat. Az internetes fórumokon sokan kritizálják a járművek műszaki állapotát is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?