Idén is megünneplik Marosvásárhelyen augusztus huszadikát

A napokban jóváhagyták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kérését az augusztus huszadikai Új kenyér és Szent István király megünneplésére a Színház-téren. Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke érdeklődésünkre elmondta, idén az összefogás jegyében szervezik az ünnepséget.

Az összefogás jegyében szeretnék megszervezni az idei augusztus 20-i ünnepséget, ennek érdekében már szóltak az RMDSZ helyi és megyei szervezetének is, ahonnan jelezték, hogy jönnek – magyarázta Cseh Gábor, aki elmondta, egyelőre a szervezés elején tartanak, de már felvették a kapcsolatot a történelmi egyházakkal is.

Kilyén Ilka színművésszel is egyeztetnek, hogy még ünnepibb legyen a műsor. Tőkés Tibor világbajnok pékmesterrel is felvették a kapcsolatot, hogy idén is elkészüljön a 38-40 kilós kenyér, amiből most is jut mindenkinek egy darab. Sőt ígértek Gernyeszegről is egy nagy kenyeret– tette hozzá Cseh Gábor.

Első alkalommal a belvárosi Keresztelő Szent János római katolikus plébánia udvarán szervezték meg az Új kenyér ünnepét és Szent István napját, tavaly már a Színház-tér adott helyet az eseménynek.

Ahogy a szervező mondta, 1200 személy gyűlt össze tavaly az eseményre.  „Idén remélhetőleg még többen leszünk, plakátokat is fogunk készíteni, a Facebookon is hirdetjük majd az eseményt” – mondta Cseh Gábor.

Kapcsolódók

Kimaradt?