Az erotikashopok kapcsolatokat mentenek meg

Borsos Enikő 12 éve működtet erotikashopot Kolozsváron. És bár a törvény minden betűjét betartotta, kezdetben a szomszédok többször is feljelentették a tömbház földszintjén lévő üzlet tulajdonosát, hogy megszabaduljanak az erotikashoptól, eredménytelenül.

Még szerencse, hiszen Enikő bevallása szerint kapcsolatokat mentett meg boltjával. Sok év tapasztalatával a háta mögött elégedetten mondja: sokan megköszönték a segítségét, mert így tudták megmenteni, amit párjukkal hosszú éven keresztül felépítettek, és ami adott pillanatban elillanni látszott.

Borsos Enikővel beszélgettünk.

Kik járnak az erotikashopba? A kliensek többsége milyen korú?

A kliensek többsége negyven év fölötti. Sok a visszatérő, ők már ismerik saját szexualitásukat, egyáltalán be merik vallani, hogy van.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy nálunk sok embernél a szexualitás megreked a primitív ösztönöknél, a fajfenntartásnál. A szomorú valóság tényleg az, hogy a romániai társadalom nagy többsége rossz szájízzel gondol a saját szexualitására, holott ez az egyik legnagyobb örömforrása (lehetne) az életünknek.

Ha a témát tálcára tesszük, egyáltalán beszélünk róla, sokan szaladnak is, mintha az ördögöt látnák, hallanák. A szomorú nem az, hogy a szexológussal vagy velem nem beszélnek nyíltan a témáról, hanem az, hogy a társak egymást közt sem teszik. Nem beszélik meg, hogy mi jó nekik, hová fejleszthetnék a kettejük közti erotikus kapcsolatot.

Senki nem úgy köti le, osztja meg életét egy emberrel, hogy tíz év múlva majd másikat keres. És bár örök életre együtt akarnak maradni kedvesükkel, mégsem fektetnek eleget a kapcsolatukba, nem figyelnek oda életük fontos részére. Pedig ha ez nincs rendben, a kapcsolattal komoly gondok lesznek.

Szeretkezéskor léteznie kell az úgynevezett kémiai vonzódásnak, és ezt bizony fel lehet pezsdíteni.

Az, hogy a párok nem figyelnek oda életünk fontos részére, gondolom, nagyon is összefügg a szexuális nevelésünkkel, hogy mennyire közbeszéd tárgya az erotika.

Pontosan. Ha azt mondom, vagina, miért nem úgy reagáljuk le, mintha azt mondanám például, hogy gyomor, kéz, láb. Bármilyen furán hangzik, sokan nem is tudják mit jelent.  Nem ismerik a saját testüket, nem nevelik, nem fedezik fel önmagukat.

Apropó szexuális felvilágosítás az iskolákban. Amikor én jártam oda, a szexuális felvilágosítás abból állt, hogy a lányokat elválasztva a fiuktól elmagyarázták, hogyan kell védekezni és mi a menstruáció. Pont a szexualitás emberi oldalát, az erotikát, a párkapcsolatok természetét nem érintették.

Hát te még szerencsés papucsba jártál, hogy egyáltalán ennyiben részesültél. Sok iskolában még ennyit sem kapnak a diákok, pedig ez a nagyon alapokhoz tartoznak, otthonról ezzel kellene indulnunk.

Az a legfurcsább, hogy mindenki, a családtagok is elzárkóznak általában attól, hogy a fiataloknak elmagyarázzák az elemi dolgokat, megosszák a szexualitás alapismereteit, szépségét. Aztán meg amikor beütött a baj, szemrehányóan megjegyzik, miért nem tudtad.

Szerintem kötelezővé kellene tenni az iskolákban az szexuális nevelést.  A szexuális nevelés nem az ágyjelenetek bemutatását jelenti, hanem az alapfogalmak tisztázását, az ártó tévhitek, tabuk leépítését.

Az élet amúgy is nehéz, a sok munka, a sok elvárás, hát miért mondanánk le életünk azon részéről, zugáról, amely tőlünk függ és a legtöbb örömöt nyújthatja? Ahová mosolyogni, szeretni járunk.  

Sokan - én is - úgy gondolják, hogy egy erotikashopba inkább fiatalok járnak.

Hát nem. Ők is, de a negyven év fölöttiek többségben vannak. Nekik sikerült legyőzniük gátlásaikat, mert rájöttek, ha nem foglalkoznak a szexualitásukkal, ha nem adnak többet, elveszíthetik társukat, mindazt, amit addig felépítettek. Sokan sajnos, mivel ekkora tabu az erotika, nem beszélik meg társukkal, hanem más kapcsolatba keresik vágyaik kielégítését. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne például egy erotikashopot felkeresni, és itt találni valami pezsdítőt, kedveset, szépet, megoldást.

Ezúttal nem magamból indulok ki: talán vannak olyanok, akik úgy gondolják, a szexshopokat azok keresik fel, akik valami perverz dolgot szeretnének az ágyban csinálni.

Száz emberből három-négy fiatalember valóban úgy jön be ide, hogy majd megmutatja a partnerének az ágyban, ki is ő, és ez alapból rossz kiindulópont. Ezek általában frusztrált emberek. Ők azok, akik nem kérdezik meg partnerüktől, hogy szeretnének-e egy kis újdonságot, libidónövelő kelléket a kapcsolatukba, hanem rájuk erőltetik.  Szerencsére kevés az ilyen vevő.

Nálunk az üzletben nemcsak kellékeket, hanem tanácsokat is adunk. Megkérdezzük, mit szeretnének, mivel elégedetlenek. De ha nem mondják el, akkor is tudom, mi jár a fejükben, mi a gond, annyiszor láttam már azokat a bizonyos arckifejezéseket.  

Sok ide betérőnek vannak problémái, és ezek legtöbbször a szexuális funkciókról szólnak. A jó hír az, hogy ezekre általában van megoldás. Vannak technikák, amelyeket meg lehet tanulni, kellékek, de ugyanolyan ereje lehet egy kedves szónak, viselkedésnek is.

Félreértés ne essék: nemcsak a férfiakra céloztam, amikor a szexuális funkciókkal összefüggő problémákra utaltam. Sok nő sajnos nem tudja, mi az orgazmus. Nem élte át életében a csúcspontot, annak ellenére, hogy sokuk meggyőződése, ő már megtapasztalta.

Ezek a nők azt hiszik, minden teljesen rendben van, amíg egyszercsak valami folytán mégis átélik az örömöt. Na ekkor kezdődik csak a bál, amikor rájönnek, hosszú időn keresztül hazudtak maguknak, partnerüknek, mert ekkor sajnos legtöbbször szakad  a kapcsolat. De ha a partnereknek van annyi erejük, hogy megbeszéljék, akkor nagy eséllyel együtt maradhatnak.

A tapasztalatom az, hogy sokszor elvárjuk a társunktól, hogy találja ki, mi jó nekünk. Dehát senki sem gondolatolvasó, el kell mondani a kedvesünknek, mit szeretnénk. Nagyon is előfordulhat, hogy például egy férfi a legtisztességesebb férj, a legodaadóbb apa, anélkül hogy tudná, hogyan működik a női szervezet, de ez a nőknél is ugyanúgy fennállhat. Általában sajnos mindenki megelégszik azzal a fél órával, amíg tart az összebújás, mert ennyit tudnak a témáról. Egyszerűen megtagadják önmagukat.  

Azok a nők, akik ide betérnek, mit keresnek, mit kérnek?

Azok a nők keresnek meg inkább, akik belefáradtak az örökös mosolygásba, hogy azt mutassák, kielégültek, elégedettek. Ez az igény legtöbbször 35-40 éves kor után jön elő.

És ezek a nők, ha ide betérnek, mit kérnek?

Olyan dolgokat, amelyekkel fel tudják fedezni magukat. El szoktam nekik mondani, hogy elsőként önmagukkal tisztázzák a dolgokat, mert utána sokkal könnyebb elmondani a társuknak, mit szeretnének, mi az, amitől mosoly kerül az arcukra.

És ilyenkor mit ad a kezükbe?

Egy minimum húsz perces nyílt beszélhetést először is. Nem föltétlenül javasolom, hogy vásároljon valamit. A beszélgetés a fontos. Ha első ajtónyitáskor mégis javasolok valamit megvásárlásra, az nem több mint egy kis síkosító, egy aranyos klitoriszvibrátor, kedves, ügyes dolgok, amelyek örömet okoznak.

Ha úgy érzik, hogy tovább akarnak lépni, hogy a felfedezés új kapukat nyithat meg számukra, vissza fognak jönni két héten, tíz napon belül. Általában ennyi időbe telik, amíg eldöntik, tovább akarnak-e lépni vagy sem.

Nyolcvan százalékuk visszatér. Ekkor már lehet egy szép fehérneműt, libidónövelő masszázsolajat, egy kellemes parfümöt ajánlani, mert ekkor már általában a társukra is gondolnak, nekik is adni akarnak. Szóba kerül az is, hogy mire vágyhat a társuk, mit érdemes tudni velük kapcsolatban. Innen pedig határ a csillagos ég.

A következő részben arról beszélgetünk, hogy mit kérnek a férfiak, akik az erotikashopba betérnek, érintjük egyebek mellett a nők szexuálisan aktívabb szerepét.

Kapcsolódók

Kimaradt?