Nagyváradon utcára vonultak a premontrei rend ingatlanaiért

Nagyváradon több százan tüntettek szerda este a premontrei rend államosított ingatlanainak visszaszolgáltatásáért.

anzelm1 masolatAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett tiltakozó akción a római katolikus egyházhoz tartozó premontrei rend főnöke, Fejes Anzelm Rudolf főapát, és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott beszédet a város központjában álló római katolikus templomban.  

Amint Fejes Anzelm Rudolf főapát felidézte, a tanítással foglalkozó premontrei rend nagyvárad központjában álló iskolaépületét és rendházát 1937-ben sajátította ki a román állam, az 1989 után hozott restitúciós törvények azonban csak az 1945 után államosított ingatlanokra vonatkoznak. A rend peres úton próbálja visszaszerezni egykori vagyonát.

Csűry István református püspök beszédében felidézte, a történelmi magyar egyházak Nagyváradon közösen léptek fel a római katolikus püspöki palota, a református püspöki palota és a Lorántffy Zsuzsanna református gimnázium ingatlanainak visszaszolgáltatásáért is. A közös fellépés mindhárom esetben sikerre vezetett.  premontrei2

A beszédeket követően a templomból kiáramló tiltakozók gyertyákkal a kezükben vontak élő láncot a rendtől elkobzott és mindeddig eredménytelenül visszakövetelt iskolaépület és rendház köré.

Szilágyi Zsolt, az EMNT egyik alapítója, az esemény után az MTI-nek elmondta: amint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszavont restitúciója is jelzi, a bukaresti kormányzatban nincs meg a politikai akarat az államosított egyházi és magánvagyon visszaszolgáltatására.

Kimaradt?