Német középiskolát indítanának a svábok Nagykárolyban

Német tannyelvű középiskola beindítását kezdeményezték a napokban Nagykárolyban a Szatmár megyei svábok, bár a legutóbbi népszámlálás szerint a magukat németnek valók száma nem érte el az ötezret a városban.

Mint Leitner János, a Német Demokrata Fórum megyei elnöke a maszol.ro-nak elmondta, a Szatmárnémetiben másfél évtizede létesített német középiskola messze nem elégíti ki az igényeket, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a sváb lakosság zöme Nagykárolyban és környékén él, ahonnan mégsem ingázhat több száz fiatal a megyeszékhelyre.

A helyhatóságokkal és a szülőkkel eddig lefolytatott beszélgetéseik nyomán egyértelművé vált, hogy reális az igény, de meg van is mód is a megvalósításra. Most már jobbára rajtuk múlik, hogy az idei előkészületek után az új iskola, vagy egyelőre csak a német nyelvű IX. osztály, amelyből aztán kinőne az önálló német középiskola, a jövő év őszén beinduljon Nagykárolyban.ű

A befektetőket is vonzaná a nyelvtudás

Kovács Jenő, a város polgármestere örül a kezdeményezésnek, amelyet szerinte akár előbb is meg lehetett volna tenni. Meglátása szerint nem csak azért volna hasznos, mert a környéken több ezer sváb származású ember él, de a helyi lakosság megtartása miatt is.

„Ha még több fiatal beszélne németül, akkor nem hagynák el olyan sokan szülőhelyüket, mint jelenleg, hisz a németországi cégek előszeretettel telepednek oda, ahol a nyelvet is beszélik” – magyarázata a polgármester, aki úgy véli: a német nyelvtudás még több német befektetőt hozhat a vidékre, mert garantálva látják, hogy az itteni alkalmazottak minden gond nélkül a németországi anyaüzemben fejleszthetik szakképzettségüket.

Szatmár megyében alig 1200 fiatal tanul az iskolákban németül, ebből  800-an a szatmárnémeti német líceumban (ahol egyébként a diákok nagyobb része németföldön dolgozó vagy  a származás révén sváb kötődésü román és magyar), s az egyetlen nagykárolyi általános iskolai, vagyis I-VIII osztályos német tagozaton kívül mindössze öt-hat községben működik német nyelvű óvodai csoport vagy négyosztályos német tagozat.

Kimaradt?