A kovásznai szívkórház politikai összefogást eredményezett

Széleskörű társadalmi és politikai összefogás alakult ki Háromszéken, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház nevének megőrzése érdekében. Az elmúlt tíz napban a három magyar politikai szervezet – RMDSZ, MPP és EMNP – illetve az egyházak és ifjúsági szervezetek közösen gyűjtöttek összesen mintegy 26.000 aláírást annak érdekében, hogy az egészségügy minisztérium vonja vissza rendeletét, miszerint Dr. Teculescu-Benedekre változtatja az egészségügyi intézmény nevét, amely 2010 óta az alapítója, Dr. Benedek Géza nevét viselte.

Az ügy kapcsán hétfőn a Kovászna megyei RMDSZ székházában közös sajtótájékoztatót tartott az RMDSZ háromszéki elnöke, Tamás Sándor, az MPP Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József és az EMNP háromszéki vezetője, Benedek Erika, illetve a szövetség honatyái, Klárik László szenátor, Márton Árpád és Fejér László Ödön képviselők.

Tamás Sándor köszönetet mondott az MPP és EMNP elnökeinek és az egyházaknak, hogy közösen gyűjtötték az aláírásokat. Hozzátette, amikor az RMDSZ elkezdte az akciót, nem helyezett el pártlogót az aláírási íveken, mert számítottak arra, hogy mások is bekapcsolódnak az akcióba.

Ez így is történt, hiszen a másik két politikai szervezet is felajánlotta segítségét. „Ezzel is bebizonyítottuk, hogy ha fontos, nemzeti ügyről van szó – és a kovásznai kórház neve ilyen ügy -, akkor egymás iránti alázattal és sok munkával előre tudunk lépni” - mutatott rá Tamás Sándor, aki szerint tíz nap alatt papíron 22 ezer, online pedig 4 ezer aláírást gyűjtöttek.

Széleskörű volt az akció társadalmi támogatottsága, hiszen a lakosság, a szívkórház dolgozói, illetve a fürdővárosban tartózkodó, kezelésre érkezők, románok és magyarok egyaránt aláírták az íveket. A szívkórházban dolgozó orvosok is egy emberként álltak ki az eredeti név megtartása mellett - mondta az RMDSZ háromszéki elnöke.

Victor Ponta is tud róla 

Tamás Sándor szerint az RMDSZ kolozsvári kongresszusán ismertették az ügyet Victor Ponta miniszterelnökkel, aki azt mondta, igyekszik megoldást találni a helyzetre. Hozzátette, a miniszterelnök múlt héten egy minisztériumi vezérigazgatót küldött Kovásznára tájékozódni, aki szóba állt minden érintett féllel. Az így született jelentés tartalmát nem ismerik, de mindenki a régi név megtartását kérte tőle – mondta a megyei tanács elnöke.

Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei elnöke kifejtette: a szívkórház névadása olyan horderejű ügy, amely mellett nem lehet elmenni, hiszen a többségi társadalom részéről szimbolikus térfoglalást jelent.

A néppárti politikus emlékeztetett, hogy a román hatalom ugyanezt tette az 50-es években a Babeș-Bolyai Tudományegyetem átnevezésével, és mára alig néhány százaléknyi a magyar helyek száma. Hozzátette, az elmúlt évtizedekben általános lett az ehhez hasonló szimbolikus térfoglalás gyakorlata. Erre a válasz csak széleskörű tiltakozás lehet, és vélhetően számoltak azzal, hogy a kovásznai névadás is tiltakozást vált ki – magyarázta.

Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke a közös sajtótájékoztatón kifejtette: tetszik neki az, hogy egy asztalnál ülnek a magyar politikai szervezetek vezetői, ez is bizonyítja, hogy az ügy számít, mert vannak ügyek, ami mentén össze kell fogni. „Olyan időket élünk, amikor a magyar himnuszt nem szabad énekelni, a szimbólumokat nem lehet használni, ezért az összefogásnak folytatódnia kell” - mutatott rá Kulcsár Terza József.

A polgári párti politikus szerint vannak nagy emberek, akik letettek valami az asztalra, akikről ezért intézményeket, utcákat, tereket neveznek el. „Az ő munkájukat nem lehet elrabolni, mert ami a szívkórház esetében történt, az rablás” - véli Kulcsár Terza József.

Az RMDSZ háromszéki szenátora, Klárik László elmondta: a szövetség háromszéki politikusai szerdán találkoznak az egészségügyi miniszterrel, akinek átadják a 26.000 aláírást és a petíciót, amelyben kérik a kórház eredeti nevének megőrzését.

A szenátor szerint a manapság sokat hangoztatott „jó kormányzás” elve azt feltételezi, hogy akik a döntéseket meghozzák, nem uralkodnak az alárendelt intézményeken, hanem együttműködnek velük. Ez esetben az érintettek véleményét ki kell kérni, és figyelembe kell venni, ezért azt kérik a minisztertől, hogy korrigálja a névadásról szóló elhamarkodott döntést.

Várható kompromisszumos megoldás?

A maszol.ro kérdésére, várható-e olyan kompromisszumos megoldás, amelynek eredményeként Kovásznán valamely más intézmény román nevet kap, Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke elmondta: a szívkórház eredeti nevének megtartása nem visszalépés lenne, hanem a normalitás helyreállítása.

„Ez egy szűk társaság akciója volt, Lăcătusu Ioan, a kommunista párt propagandistája feszíti a húrt” -  mondta Tamás Sándor, aki szerint jelezték a román pártok Kovászna megyei vezetőinek és a prefektusnak is, hogy ez nem jó irány, mert román-magyar feszültségeket kelt. Az RMDSZ-es politikus reális esélyét látja az eredeti név megtartásának, hiszen a névváltoztatásról szóló határozatot az egészségügyi minisztérium főtitkára írta alá, a tárcavezető tudta nélkül.

Tamás Sándor hozzátette: a Kovászna városi önkormányzat korábban megegyezett abban, hogy a fürdővárosi sportcsarnokot Popica Iordan sporttanárról, a városi művelődési házat pedig Ignácz Rózsáról nevezik el. A szívkórház ügy viszont annyira megmérgezte a légkört, hogy ezt a határozatot levették a napirendről.

Az RMDSZ háromszéki elnöke szerint Kovászna városban a román neveknek is van helye, jogos a névadás iránti igény, de ott kell javaslatot tenni, ahol alkottak valamit. Ilyen értelemben a sportcsarnok Popica Iordan sporttanárról való elnevezés megalapozott, hiszen őt mindenki tisztelte, és munkáját elismerték.

Kapcsolódók

Kimaradt?