Kolozsvár a magyar tudomány térképén

Április 15 és 18. között első alkalommal szervezik meg a magyar állam határain kívül az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) – Fizika, Földtudományok és Matematika megmérettetéseit. A 32. alkalommal megszervezett esemény nyitóünnepsége szerda délután zajlott Kolozsváron.

A Visszhang Kórus fellépését követően elhangzó köszöntőbeszédében dr. Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatvezető rektorhelyettese elmondta, hosszú ideje dolgoznak azon, hogy az intézmény felkerüljön a magyar tudomány térképére. Most lehetőséget kaptak arra, hogy bebizonyítsák, Kolozsvár felkészült, kiveheti részét a tehetséggondozásban. Sorin Filipescu tudományos kutatásért felelős rektorhelyettes a BBTE multikulturalitására hívta fel a figyelmet, majd arról beszélt, mindig öröm fiatal tehetségek új ötleteit hallgatni.

Egyezményt korábban írtak alá határon túli intézményekkel, de aláírásokból nem lett volna semmi munka nélkül, emelte ki köszöntőbeszédében dr. Szendrő Péter egyetemi tanár, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Elmondta, a rendezvény fontos szerepet tölt be a felsőoktatásban, hiszen azok vesznek részt benne, akik a legjobbak és a legjobbat akarják. Az OTDK mostanáig 15 ezer fiatalt mozgatott meg az országban az elmúlt hat évtizedben, hívta fel a figyelmet az elnök.

Mile Lajos főkonzul arról beszélt, Kolozsvár az erdélyi magyar tudományos élet hagyományos központja, a felsőoktatás bástyája. Dr. Maruzsa Zoltán, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott, szimbolikus eseményről beszélhetünk, amely a tehetséggondozás és felsőoktatás történetében meg fog jelenni. Ez ugyanakkor nem csupán szimbolikus esemény, hanem fontos elismerése is az erdélyi magyar felsőoktatásnak, szögezte le az államtitkár.

Az Akadémia negyedszázaddal korábban maga kezdeményezte saját hatáskörén belül a határon túl tekintő együttműködést, hívta fel a figyelmet dr. Kocsis Károly, az MTA Magyar tudományosság külföldön elnöki bizottság elnöke. Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója elmondta, ittlétük azt jelenti, a felsőoktatás, a tudományos képzés területén a maguk eszközeivel támogatóként lépnek fel.

A konferenciára 336 dolgozattal regisztrált 350 diák, dolgozataikat pedig 120 zsűritag bírálja majd el. A rendezvény teljes programja itt tekinthető meg, a szekcióelőadások beosztása pedig itt.

Amikor tizenkét éve első ízben kellett egész autóbusznyi diákot szállítatniuk Kolozsvárról a rendezvényre, komolyan fontolgatni kezdték, hogy egyszer a határokon túl szervezik meg az OTDK-t, fogalmazott dr. Weiszburg Tamás, az OTDT alelnöke szeretettel köszöntve azokat a magyarországiakat, akik most Kolozsvárhoz képest számítanak határon túlinak.

Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora azt kívánta a résztevőknek, fedezzék fel maguknak a várost, hiszen számos tudós neve fűződik Kolozsvárhoz – és a kortársakat, akiket száz év múlva emlegetnek majd, most nem is sorolja fel. Rés Konrád, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke arról beszélt, reméli, a résztvevőknek sikerül megismerniük Európa Ifjúsági Fővárosát.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?