Nagy döntések előtt a Maros megyei és a marosvásárhelyi tanács

A nagykórház melletti gépkocsiparkoló, a Schiller és Coșbuc általános iskolák udvarának, sportpályájának nagyobbítása, kerékpársáv létesítése, az Apolló-palota, a Vár helyzetének tisztázása, szociális központ létesítése szerepel többek közt napirenden a Maros megyei és a marosvásárhelyi önkormányzat kedd délutáni közös tanácsülésén.

Az RMDSZ támogatja a kezdeményezést, amelyhez hasonlóra 2006-ban került sor, azt viszont nem tartja jónak, hogy sem a napirendi pontokról nem tájékoztatták a szervezők, sem előzetes technikai egyeztetéseket nem tartottak. Kelemen Márton, a megyei tanács alelnöke és Peti András Marosvásárhely alpolgármestere sajtótájékoztatón mondta el, mit vár a közös gyűléstől és mit tart helyesnek a továbbiakban.

„A lakosság nem arra kíváncsi, hogy a megyei és városi önkormányzatok között milyen jogi viták folynak, hanem a megvalósítások, a konkrétumok érdeklik” – hangzott el a sajtótájékoztatón. Mindkét politikus azt hiányolja a kedd délutáni tanácskozással kapcsolatban, hogy a napirendi pontokról nem egyeztettek a szervezők, ebből kifolyólag fel sem készülhettek kellőképpen.

A közös tanácskozásra 2006-ban már sor került, mondta Kelemen Márton, aki az akkori sajtóból szemlézve megtudta, hogy a felmerült kérdések ma is érvényesek. Annak idején tervezték a gyűlés megismétlését két héten belül, de nem került rá sor, most remélhetőleg ezt a mait újabbak fogják követni. A kedd délutáni ülésre úgy tekint az RMDSZ, mint egy olyan első lépésre, amelyet további megbeszélések, egyeztetések, tanácskozások fognak követni. 

Kimaradt?