Közel 1000 karácsonyfát kobozott el a háromszéki rendőrség

Nicoleta Marin szóvivő szerint a háromszéki rendőrség erdészeti ügyekkel foglalkozó nyomozói és az erdészeti igazgatóság szakemberei Csernátonban és Szentkatolnán razziáztak, és egy cég székhelyén 914 karácsonyfát találtak, amelyek eredetét nem tudta bizonyítani a tulajdonos, ugyanakkor kiderítették, hogy az illető cég 39 fenyőfát már törvénytelenül értékesített.

A karácsonyfákat elkobozták, a cégvezetőt 4000 lejre bírságolták. A szóvivő szerint az árapataki rendőrök két kiskorú fiatalt értek tetten, amint öt fenyőfát vágtak ki engedély nélkül a környékbeli erdőből.

A rendőrség és az erdészek ezekben a napokban nagyerőkkel vadásszák a törvénytelen karácsonyfa árusítást. A szigorú hatósági eljárás miatt Sepsiszentgyörgyön hiánycikk a karácsonyfa. Eddig minden évben a piacokon lehetett fenyőfát kapni, idén azonban hiába keresik ott, mert nem lesz.

Tóth Birtan Csaba a Tega vállalat igazgatója szerint változott a jogszabály és a piacgondnokságok a működési engedélyükbe bele kell foglalják, hogy faterméket is árusítanak. Az igazgató szerint ez azért furcsa, mert a piacok helyet adnak, és nem forgalmaznak semmit. A sepsiszentgyörgyi piacon szórólapok segítségével irányítják olyan cégek székhelyére az érdeklődőket, akik külföldről behozott, faiskolában nevelt fenyőfákat kínálnak.

A kevés kínálat és nagy kereslet miatt viszont magasak az árak: a kisebb karácsonyfákat 80-150 lejért kínálják, egy nagyobb fa akár 250 lejbe is kerülhet. Az általunk megszólaltatott sepsiszentgyörgyiek elpanaszolták, hogy tapasztalatuk szerint máshol nem ilyen szigorúak a hatóságok, hiszen más városokban a piacokon is lehet fenyőfát kapni. Sokan a közeli Brassóba szerzik a karácsonyfát.

Egy lapunk által megkeresett, neve elhallgatását kérő kereskedő elmondta: tavaly is ellehetetlenítették tevékenységét, több büntetést fizetett mint amennyi bevétele volt, holott Magyarországról hivatalosan behozott faiskolákban nevelt fenyőfát kínált, de a magas forgalom miatt nem tudott mindenkinek nyugtát vágni. Idén már csak cserépben nevelt fenyőfát forgalmaz, erre viszont alacsony a kereslet.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?